Döntőbizottság

A munkáltatói jogkör gyakorlója a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.) 156. §-ának (2) bekezdése alapján abban az esetben szabhat ki megrovás fegyelmi büntetést fegyelmi eljárás lefolytatása nélkül, ha a tényállás megítélése egyszerű és a kormánytisztviselő a kötelezettségszegést elismeri. A fegyelmi eljárás csak ezen két feltétel együttes teljesülése esetén mellőzhető.

Amennyiben a kormánytisztviselő a kötelezettségszegést kifejezetten nem ismeri el, fegyelmi eljárás lefolytatása nélkül nincs lehetőség megrovás kiszabására. A kötelezettségszegésre vonatkozó kifejezett elismerés hiányában a munkáltató megszegi a Kttv. 156. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat, amellyel súlyos eljárásjogi szabálysértést követ el, a panaszost megfosztja a fegyelmi eljárás során érvényesülő eljárásjogi garanciáktól, érdemi védekezése előterjesztésének lehetőségétől.

A panasz: A munkáltató fegyelmi határozattal fegyelmi eljárás mellőzésével megrovás fegyelmi büntetést szabott ki a panaszossal szemben. A panaszos szerint a fegyelmi büntetés kiszabására törvénysértő módon került sor, mivel a fegyelmi határozatot a munkáltató a Kttv. 156. §-ának (2) bekezdésére hivatkozással, fegyelmi eljárás lefolytatásának mellőzésével hozta meg. A hivatkozott jogszabályhely alapján erre akkor van lehetőség, ha a tényállás megítélése egyszerű és a kötelezettségszegést a kormánytisztviselő elismeri. Ezzel összefüggésben hangsúlyozta, hogy a kötelezettségszegést sem a fegyelmi büntetés kiszabását megelőzően, sem azt követően nem ismerte el, a kormányzati szolgálati jogviszonyából eredő kötelezettségeit vétkesen nem szegte meg. Előadta, hogy jelentések készítésére utasították, melyeket megírt. Sérelmezte, hogy a jelentések megírását megelőzően nem tájékoztatták, hogy fegyelmi felelősségét érintően kell nyilatkozatot tennie. A jelentésekben kizárólag tényeket közölt, ezért a munkáltató valótlanul állította, illetve állítja, hogy elismerte a felelősségét.

A munkáltató védekezése: A munkáltató a panasz elutasítását kérte; előadta, hogy a fegyelmi eljárás elrendelésének feltétele a parancsnoki kivizsgálás, amely objektív, tényszerű megállapításokat tartalmaz. Az ügyészség a parancsnoki kivizsgálás lefolytatását írásban kérte, a panaszost erre tekintettel utasították jelentés készítésére, aki a felelősségét ekkor szóban elismerte.

A Döntőbizottság döntése és annak jogi indokai: A munkáltató a fegyelmi határozatban a Kttv. 156. §-ának (2) bekezdése alapján, fegyelmi eljárás mellőzésével szabott ki megrovás fegyelmi büntetést a panaszossal szemben. A fegyelmi határozat indokolása szerint az ügyészi átiratokban foglaltak alapján megállapításra került, hogy a kormánytisztviselő több eljárásjogi hibát is vétett: nem tartotta be a határidőket, valamint nem tett eleget az ügyészi átiratokban foglaltaknak.

A Kormánytisztviselői Döntőbizottság elsődlegesen azt vizsgálta, hogy a munkáltató betartotta-e a fegyelmi felelősség megállapítása tekintetében irányadó eljárásjogi szabályokat.

A fegyelmi felelősségre, annak megállapítására vonatkozó rendelkezéseket a Kttv. 155 - 159. §-ai, illetve a közszolgálati tisztviselőkkel szembeni fegyelmi eljárásról szóló 31/2012. (III. 7.) Korm. rendelet szabályozza.

A Kttv. 155. §-ának (1) bekezdése szerint fegyelmi vétséget követ el a kormánytisztviselő, ha kormányzati szolgálati jogviszonyból eredő kötelezettségét vétkesen megszegi.

Ugyanezen szakasz (2) bekezdése szerint a fegyelmi vétséget elkövető kormánytisztviselővel szemben kiszabható fegyelmi büntetések:

a) a megrovás;

b) az előmeneteli rendszerben a várakozási idő meghosszabbítása;

c) az előmeneteli rendszerben visszavetés egy fizetési fokozattal;

d) az előmeneteli rendszerben visszavetés egy besorolási fokozattal;

e) az e törvény szerinti címtől való megfosztás, vezetői munkakörből nem vezetői munkakörbe helyezés;

f) hivatalvesztés.

A Kttv. 156. §-ának (1) bekezdése szerint fegyelmi vétség elkövetésének alapos gyanúja esetén - ide nem értve a méltatlanság, illetve a bizalomvesztés miatti felmentést, valamint a hivatásetikai elvek megsértését - a munkáltatói jogkör gyakorlója köteles az eljárást - a (2) bekezdés esetét kivéve - megindítani. Nem lehet fegyelmi eljárást indítani, ha a kötelezettségszegés felfedezése óta három hónap, illetve a fegyelmi vétség elkövetése óta három év eltelt.

Ugyanezen szakasz (2) bekezdése szerint a munkáltatói jogkör gyakorlója megrovás fegyelmi büntetést fegyelmi eljárás lefolytatása nélkül is kiszabhat, amennyiben a tényállás megítélése egyszerű és a kötelezettségszegést a kormánytisztviselő elismeri.

A Kttv. 156. §-ának (2) bekezdése alapján a munkáltatói jogkör gyakorlója két feltétel együttes teljesülése esetén szabhat ki megrovás fegyelmi büntetést fegyelmi eljárás lefolytatása nélkül. Az egyik feltétel, hogy a tényállás megítélése legyen egyszerű, a másik feltétel pedig, hogy a kötelezettségszegést a kormánytisztviselő ismerje el.

A panaszos az ügyészi átiratokban foglaltak miatt jelentést írt. A munkáltató nem csatolt olyan okirati bizonyítékot, melyben a panaszost felhívta az ügyészi átiratokban foglaltak vonatkozásában védekezés előterjesztésére. A panaszos helytállóan hivatkozott arra, hogy nem lehetett tisztában azzal, hogy a jelentései tartalma alapján fegyelmi felelősségre kívánják vonni. A jelentésben a panaszos leírta, hogy az adott feladatnak „az előadó leterheltsége és a rendkívül magas kézben lévő aktaszám okán határidőben sajnálatos módon nem tudott eleget tenni hatóságom”, továbbá hogy „a fenti számú ügyben azért nem foganatosítottam érdemi nyomozási cselekményt, mert egyrészt (…) párhuzamosan hatóságom nyomozást folytat (…) [másik] ügyben, (…) valamint az előadó és az osztály leterheltsége rendkívül nagy”.

A munkáltató tévesen értékelte a panaszos által a fenti jelentésekben írtakat akként, hogy azzal a panaszos elismerte a kötelezettségszegése tényét. A panaszosi jelentések a vétkes kötelezettségszegésre vonatkozó kifejezett elismerést nem tartalmaznak, ellenkezőleg, a felelősségét mentendő nagy ügyszámra, leterheltségre, valamint egyéb körülményekre hivatkozott bennük.

A Kttv. 155. §-ának (1) bekezdése értelmében fegyelmi vétségnek a kormányzati szolgálati jogviszonyból eredő kötelezettség vétkes megszegése minősül, ugyanezen szakasz (2) bekezdése értelmében pedig fegyelmi büntetés - ideértve a legenyhébb fegyelmi büntetést is, a megrovást - csak fegyelmi vétséget elkövető kormánytisztviselővel szemben szabható ki.

A fenti rendelkezésekre tekintettel a Kttv. 156. §-ának (2) bekezdése alapján sem szabható ki megrovás fegyelmi büntetés anélkül, hogy a fegyelmi vétség megállapíthatóságának törvényi feltételei fennállnának. A munkáltatói jogkör gyakorlója abban az esetben mellőzheti egyszerű megítélésű ügyben a fegyelmi eljárás lefolytatását, ha a kormánytisztviselő elismeri a fegyelmi felelősségét, tehát a vétkes kötelezettségszegés tényét ismeri el.

A munkáltató megszegte a Kttv. 156. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat, amellyel súlyos eljárásjogi szabálysértést követett el: a panaszost megfosztotta a fegyelmi eljárás során érvényesülő eljárásjogi garanciáktól, érdemi védekezése előterjesztésének lehetőségétől.

Mivel a fegyelmi határozat a hivatkozott jogszabályi rendelkezésbe ütközik, érdemi vizsgálatra alkalmatlan, így a Döntőbizottságnak már nem kellett vizsgálnia a fegyelmi határozat tartalmát, annak megállapításait.

A Döntőbizottság mindezekre tekintettel a Kormánytisztviselői Döntőbizottságról szóló 168/2012. (VII. 20.) Korm. rendelet 9. § (13) bekezdés a) pont első fordulata alapján a közszolgálati panasznak helyt adott; megállapította, hogy a munkáltató fegyelmi határozata jogellenes, ezért a határozat hatályon kívül helyezéséről rendelkezett. (JHÁT-PDF/1108/12/2016.)

ELVI DÖNTŐBIZOTTSÁGI HATÁROZAT 2017/2.

A jubileumi jutalomra jogosító idő számításánál a munkáltatót nem kötik a panaszossal korábban közöltek, illetve a korábban kifizetett jubileumi jutalmak időpontjai. Azon körülmény, hogy a hivatkozott jogszabályi változás a panaszost hátrányosan érinti – mivel az időközben bekövetkezett jogszabályi változásra tekintettel a jubileumi jutalomra jogosító idő kezdő napja a panaszos esetében későbbi időpontra tolódott –, a jogosultság megállapítása tekintetében nem vehető figyelembe. A munkáltatónak mindenkor a hatályos jogszabályok alapján kell eljárnia a jogosító idő megállapításakor.

A 2012. március 1. napjától hatályos közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv). a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvényben (Ktv.) foglaltakhoz képest lényeges módosítást hozott a jogosító idő meghatározása tekintetében. A jubileumi jutalomra jogosító idő megállapításánál - figyelemmel az egyes munkáltatóknál fennállt jogviszonyaira - a Kttv., a Ktv. és a kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény (Ktjv.) hatálya alá tartozó munkáltatónál munkaviszonyban, közszolgálati és kormánytisztviselői jogviszonyban eltöltött idő vehető figyelembe Ebből következően a jogosító idő számításánál figyelmen kívül kell hagyni azt a munkaviszonyban töltött időtartamot, amelyet a kormánytisztviselő nem a felsorolt jogszabályok hatálya alá tartozó szerveknél, illetve azok jogelőd szervénél töltött munkaviszonyban. Az új szabályozás adott esetben azt jelentheti, hogy a jogosultság, illetve az irányadó jubileumi jutalom kifizetésének esedékessége későbbi időpontra tolódik.

A panasz: A munkáltató a panaszos kinevezését a Kttv. 48. §-a (2) bekezdésének e) pontja, valamint a Kttv. 150. §-ának (3) bekezdése alapján egyoldalúan módosította, és megállapította, hogy a panaszos jubileumi jutalomra jogosító idejének kezdő időpontja 1987. november 5. napja. Ezen intézkedés ellen előterjesztett panaszában a panaszos annak megállapítását kérte, hogy a munkáltató a jubileumi jutalomra jogosító idejének kezdő időpontját tévesen határozta meg. Előadta, hogy gyógyszerész végzettséggel rendelkezik, 2011 márciusában 30 év közszolgálati jogviszonyban eltöltött idejére figyelemmel a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 49/E. §-a alapján jubileumi jutalomban részesült. Azonban a 2016. március 4. napján kelt kinevezésmódosításában foglaltak szerint a 35 éves jubileumi jutalomra 2016. március 27. napja helyett várhatóan 2022. november 4. napján lesz jogosult. Ennek indokaként a munkáltató arra hivatkozott, hogy a F. Tanács Gyógyszertári Központjánál fennállt jogviszonyának időtartama nem kerülhet beszámításra a jubileumi jutalomra jogosító idő számításakor, mivel a Gyógyszertári Központok gazdasági társaságokká alakultak át. 1981. augusztus 1. napjától 1988. április 15. napjáig a F. Tanács Gyógyszertári Központ közforgalmú gyógyszertárában dolgozott, majd áthelyezéssel az O. Gyógyszerészeti Intézethez került. Álláspontja szerint a gyógyszertári munka is a köz szolgálata; a Gyógyszertári Központok állami, illetve önkormányzati szervek által alapított, azok irányítása, felügyelete alatt működő közüzemi vállalatok voltak, és az 1994. évi privatizációt követően alakulták át gazdasági társaságokká. Az ott munkaviszonyban eltöltött idő korábban beszámításra került a jubileumi jutalomra jogosító időbe. Véleménye szerint a 2012. március 1. napján hatályba lépett Kttv. sem hozott ezen a téren változást.

A munkáltató védekezése: A munkáltató a panasz elutasítását kérte. Előadta, hogy a jubileumi jutalomra jogosító idő megállapításánál 2010. június 6. napjától a kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény, 2012. március 1. napjától a Kttv. rendelkezései az irányadók. Figyelemmel arra, hogy a hivatkozott jogszabályokban körülírt közalkalmazotti és köztisztviselői jogviszonyok létrehozására 1992. július 1. napjával került sor, az azt megelőző időszakokban végzett tevékenységek besorolásához a fennállt jogviszonyokat a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény hatálya alá tartozó szervek jegyzékéről szóló 1034/1992. (VII. 1.) Korm. határozat, a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény hatálya alá tartozó szervek jegyzékéről szóló 1085/2004. (VIII. 27.) Korm. határozat, valamint az államigazgatási és az igazságszolgáltatási dolgozók munkaviszonyának egyes kérdéseiről szóló 38/1973. (XII. 27.) MT rendelet (a továbbiakban: MT rendelet) figyelembevételével szükséges vizsgálni. Álláspontja szerint mindezek alapján kizárólag a fenti jogszabályokban felsorolt szerveknél munka- vagy közszolgálati jogviszonyban töltött időt lehet figyelembe venni. Mivel a F. Tanács Gyógyszertári Központja a fenti hivatkozott MT rendelet és a Korm. határozatok egyikében sem került felsorolásra, az ott eltöltött jogviszony a jubileumi jutalomra jogosító idő számításakor nem vehető figyelembe.

A Döntőbizottság döntése és annak jogi indokai: A benyújtott munkakönyvi iratok szerint a panaszos 1981. augusztus 1. napjától 1988. április 15. napjáig a F. Tanács Gyógyszertári Központjánál dolgozott, majd 1988. április 16. napjával áthelyezéssel az O. Gyógyszerészeti Intézethez került.

A Döntőbizottságnak abban kellett állást foglalnia, hogy az 1981. augusztus 1. napjától 1988. április 15. napjáig tartó, összesen 6 év 8 hónap 15 nap időtartam a jubileumi jutalomra jogosító szolgálati idő számításakor figyelembe vehető-e.

A Kttv. 150. §-ának (1) bekezdése szerint a kormánytisztviselő 25, 30, 35, illetve 40 évi kormányzati szolgálati jogviszonyban töltött idő után jubileumi jutalomra jogosult. A jubileumi jutalom az említett kormányzati szolgálati jogviszonyban töltött idő betöltésének a napján esedékes.

Ugyanezen szakasz (2) bekezdése alapján a jubileumi jutalom

a) 25 évi jogviszony esetén kéthavi,

b) 30 évi jogviszony esetén háromhavi,

c) 35 évi jogviszony esetén négyhavi,

d) 40 évi jogviszony esetén öthavi

illetménynek megfelelő összeg.

A (3) bekezdés szerint a jubileumi jutalomra jogosító idő megállapításánál

a) az e törvény és a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.), a kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény (a továbbiakban: Ktjv.) hatálya alá tartozó munkáltatónál munkaviszonyban, közszolgálati és kormánytisztviselői jogviszonyban eltöltött időt,

b) a Kjt. hatálya alá tartozó szervnél munkaviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban töltött időt,

c) a hivatásos szolgálati jogviszony időtartamát, továbbá

d) a bíróságnál és ügyészségnél szolgálati viszonyban, munkaviszonyban, valamint

e) a hivatásos nevelőszülői jogviszonyban és a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban,

f) az e törvény, a Ktv., Ktjv., illetőleg a Kjt. hatálya alá tartozó szervnél ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyban,

g) az állami vezetői szolgálati jogviszonyban

töltött időt kell figyelembe venni.

A 2012. március 1. napjától hatályos Kttv. a Ktv-ben foglaltakhoz képest lényeges módosítást hozott a jogosító idő meghatározása tekintetében. A panaszos esetében – figyelemmel az egyes munkáltatóknál fennállt jogviszonyaira – a Kttv., a Ktv. és a Ktjv. hatálya alá tartozó munkáltatónál munkaviszonyban, közszolgálati és kormánytisztviselői jogviszonyban eltöltött idő vehető figyelembe a jubileumi jutalomra jogosító idő megállapításánál. Ebből következően a jogosító idő számításánál figyelmen kívül kell hagyni azt a munkaviszonyban töltött időtartamot, amelyet a kormánytisztviselő nem a felsorolt jogszabályok hatálya alá tartozó szerveknél, illetve azok jogelőd szervénél töltött munkaviszonyban. Az új szabályozás adott esetben azt jelentheti, hogy a jogosultság, illetve az irányadó jubileumi jutalom kifizetésének esedékessége későbbi időpontra tolódik.

Annak megítélésénél, hogy a jogosultág megállapítása szempontjából mely jogelőd szervnél fennállt munkaviszony bír relevanciával, az MT rendelet 2. §-ának (1) bekezdése nyújt eligazodást. Ezen rendelkezés értelmében a rendelet hatálya kiterjedt az államhatalmi szervek hivatalai, a minisztériumok, a Minisztertanács felügyelete alá tartozó országos hatáskörű államigazgatási szervek, az egyéb államigazgatási szervek, valamint ezek központi, területi és helyi szervei, továbbá a fővárosi, a megyei, a helyi tanácsok és ezek végrehajtó bizottságainak szakigazgatási szervei és az irányításuk alá tartozó államigazgatási szervek, a járási és megyei városi kerületi hivatalok, a bíróságok és az ügyészségek (államigazgatási és igazságszolgáltatási szervek) dolgozóira. Ennek megfelelően az itt felsorolt szerveknél munkaviszonyban töltött időt lehet figyelembe venni a jogosító idő megállapításánál.

A panaszos 1981. augusztus 1. napjától 1988. április 15. napjáig a F. Tanács Gyógyszertári Központjánál munkaviszony keretében állt alkalmazásban. A fentiekben felsorolt törvények (Kttv., Ktv. és Ktjv.) szervi hatálya azonban nem terjed ki, illetve nem terjedt ki a tanácsi vállalatokra, ezért az ott fennállt jogviszony időtartamát jubileumi jutalomra jogosító időként nem lehet számításba venni.

Nem alapozza meg a panaszos jogosultságát az az általa hivatkozott körülmény, hogy 2011 márciusában 30 évi közszolgálati jogviszonyban töltött idő jogcímén jubileumi jutalomban részesült, melyre tekintettel 2016. március 27. napján számított a 35 éves jubileumi jutalom kifizetésére.

A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy a F. Tanács Gyógyszertári Központjánál munkaviszonyban eltöltött időt a jubileumi jutalomra jogosító időbe nem lehet beszámítani.

A Döntőbizottság megállapította, hogy a munkáltató a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően járt el, ezért a közszolgálati panaszt a Kormánytisztviselői Döntőbizottságról szóló 168/2012. (VII. 20.) Korm. rendelet 9. §-a (13) bekezdésének b) pontja alapján el kellett utasítani. (JHÁT-PDF/847/7/2016.)

ELVI DÖNTŐBIZOTTSÁGI HATÁROZAT 2017/3.

A hivatali bűncselekmény miatti büntetőeljárás megindulása a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.) 39. §-ának (1) bekezdésében szabályozott foglalkoztatást kizáró ok, ezért az állami szolgálati jogviszonyt a Kttv. 63. §-a (2) bekezdésének g) pontjában foglalt kötelező rendelkezésnél fogva felmentéssel meg kellett szüntetni, méltatlansági eljárás megindításának nincs helye.

A panasz: A munkáltató intézkedésével a panaszos állami szolgálati jogviszonyát azonnali hatállyal az állami tisztviselőkről szóló 2016. évi LII. törvény (Áttv.) 3. §-ának (1) bekezdése alapján alkalmazandó, a Kttv. 63. §-a (2) bekezdésének g) pontja alapján felmentéssel megszüntette. Az „Állami szolgálati jogviszony megszüntetése” elnevezésű irat indokolása szerint a panaszos felmentésére azért került sor, mert a nyomozóhatóság arról tájékoztatta a munkáltatót, hogy a panaszost gyanúsítottként hallgatták ki a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) 305. §-ának c) pontjába ütköző és a szerint minősülő hivatali visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

A panaszos a munkáltatói intézkedés ellen közszolgálati panaszt terjesztett elő, előadta, hogy kormányablak ügyintézői munkakörben állt alkalmazásban. A munkáltatót tájékoztatta arról, hogy a nyomozóhatóság hivatali visszaélés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki. Hivatkozott a Kttv. 39. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra, kitért arra, hogy a törvény a jogviszony fenntartása kapcsán a három tiltó feltételt meghaladóan egyéb kizáró okot nem jelöl meg, kifejezetten a jogviszony létesítését tilalmazza az ott felsorolt büntetőeljárások jogerős befejezéséig. A nyomozóhatóság gyanúsítottként történt kihallgatásról szóló tájékoztatása nem foglalkoztatást kizáró ok, ilyen okot a Kttv. 39. §-ának (1) bekezdése sem jelöl meg.

Álláspontja szerint figyelemmel a Kttv. 83/A. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra, a munkáltatónak vele szemben a Kttv. 64/A. §-ának (1) bekezdése alapján méltatlansági eljárást kellett volna indítania. A panaszos kifejtette, hogy önmagában a büntetőeljárás megindítása nem alapozhatja meg sem a méltatlanság megállapítását, sem az azonnali hatályú felmentés jogszerűségét, mellyel összefüggésben hivatkozott az ártatlanság vélelmére. Előadása szerint a Kttv. 63. §-a (2) bekezdésének g) pontjában meghatározott felmentési ok olyan érvénytelenségi okot jelöl, mely már a jogviszony létesítésekor is fennállt. Tekintettel arra, hogy kinevezésekor a jogviszony létesítését kizáró okok nem álltak fenn, esetében az érvénytelenség kérdése sem merülhetett fel. A panaszos előadta, hogy teljes mértékben hasonló ügyben azonos hatáskörű, más illetékességű közigazgatási szerv a nyomozóhatóság előtti büntetőeljárásban érintett ügyintézők jogviszonyát nem szüntette meg, hanem ellenük méltatlansági eljárást indított.

A panaszos nyilatkozata szerint a munkáltató döntése az egyenlő bánásmód követelményébe ütközött, az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.) 8. §-ának a)-t) pontjai szerinti védett tulajdonságként az „egyéb helyzetet” jelölte meg. A panaszos a támadott munkáltatói intézkedés hatályon kívül helyezését, valamint a munkáltató méltatlansági eljárás lefolytatására kötelezését kérte a Döntőbizottságtól.

A panaszos az eljárás során előadta, hogy a nyomozóhatóság a hivatali visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette, ennek igazolására csatolta a nyomozóhatóság határozatát. Álláspontja szerint a nyomozás megszüntetésének azért van jelentősége, mert a felmentés jogszerűségét teszi kérdésessé. A munkáltató tévesen értelmezte és alkalmazta a Kttv. felmentésre vonatkozó szabályait.

A munkáltató védekezése: A munkáltató a panasz elutasítását kérte, előadta, hogy a nyomozóhatóság megkeresésében a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.) 71. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel kérte a panaszosra vonatkozó kinevezés, kinevezésmódosítások, munkaköri leírások rendelkezésre bocsátását, illetve a Be. 63/A. §-ának (2a) bekezdése alapján tájékoztatta a munkáltatót, hogy a panaszost gyanúsítottként hallgatták ki a Btk. 305. §-ának c) pontjába ütköző és a szerint minősülő hivatali visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

A munkáltató hivatkozott az Áttv. 3. §-ának (1) és (3) bekezdésére, a Kttv. 39. §-ának (1) és (7) bekezdésére, valamint a Kttv. 63. §-ának (2), (2a) és (2c) bekezdéseiben foglaltakra. A munkáltatónak nem volt módja méltatlansági eljárást indítani, mivel a Kttv. 39. §-ának (1) bekezdésében meghatározott bűncselekmény miatti büntetőeljárás megindulásának ténye önmagában kizárja a jogviszony létesítését és fenntartását, a Kttv. kógens szabályaitól pedig nem lehet eltérni, a törvény eltérő rendelkezése kivételével. A munkáltató nyilatkozata szerint a nyomozás megszüntetésének ténye a támadott munkáltatói intézkedést nem befolyásolja, utólag nem alapozza meg annak jogellenességét. A munkáltató a panaszos által hivatkozott ártatlanság vélelmével kapcsolatban kifejtette, hogy az nem védi az eljárás alá vont személyt a jogviszony létesítése és fenntartása szempontjából. Kitért arra, hogy az eljárásnak nem képezheti tárgyát más munkáltató intézkedéseinek jogszerűsége, mivel azok tartalma nem ismert. A munkáltató az Ebktv. 8. §-ára és 19. §-ának (1) bekezdésére hivatkozással előadta, hogy a panaszos által megjelölt tulajdonság nem meríti ki a törvényben foglaltakat, nem rendelkezett olyan tulajdonsággal, amely miatt a hátrányos megkülönböztetés megvalósulhatott volna, továbbá a panaszos nem nevesítette, pontosította azt az egyéb helyzetet, amely miatt kedvezőtlenebb bánásmódban részesült. A panaszos közvetlen munkatársai ellen büntetőeljárás nem indult, ezért a sérelmezett munkáltatói intézkedés vonatkozásában nem voltak összehasonlítható helyzetben a panaszossal. A munkáltató utalt az Egyenlő Bánásmód Hatóság mellett korábban működő Tanácsadó Testület 288/2/2010. (IV.9.) TT. számú állásfoglalására, továbbá előadta, hogy az Ebktv. nyújtotta védelmet az emberi személyiség lényegi vonásaira lehet vonatkoztatni, azonban az egyén tulajdonságára való hivatkozás kiterjesztően nem értelmezhető.

A Döntőbizottság döntése és annak jogi indokai: A Kormánytisztviselői Döntőbizottság a közszolgálati panaszt elutasította. A Kttv. 39. §-ának (7) bekezdésében foglalt alkalmazási feltételt fejezi ki a Kttv. 39. §-a (1) bekezdése c) pontjának második fordulata, amikor meghatározza, hogy kivel nem létesíthető kormányzati (állami) szolgálati jogviszony, azaz ilyen jogviszonyban ki nem alkalmazható. A hivatali visszaélés bűntette a Btk. különös részében szabályozott hivatali bűncselekmény, amelyet a Kttv. 39. §-a (1) bekezdése c) pontjának második fordulata - a foglalkoztatást kizáró okok között - kifejezetten nevesít.

Nem volt helytálló a panaszosnak azon hivatkozása, hogy a munkáltatónak ellene méltatlansági eljárást kellett volna indítania. A hivatali bűncselekmény miatti büntetőeljárás megindulása nem méltatlansági ok, az érintettel szemben tehát nem méltatlansági eljárást kell indítani, hanem a Kttv. 39. §-ának (1) bekezdése és a 63. §-a (2) bekezdésének g) pontjában foglaltak alapján a jogviszonyát felmentéssel meg kell szüntetni. Ezen jogszabályhelyek ugyanis azonnali hatályú jogviszony megszüntetést írnak elő a taxatíve meghatározott bűncselekménytípusok tekintetében. A Kttv. 64/A. §-ában szabályozott méltatlansági eljárás megindításának a Kttv. 39. §-a (1) bekezdésének c) pontjában felsorolt bűncselekménytípusokon kívüli bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás esetén van helye.

A munkáltatónak a kinevezés negatív feltételét jelentő, ún. foglalkoztatást kizáró ok fennállása esetén a panaszos állami szolgálati jogviszonyát a Kttv. 63. §-a (2) bekezdésének g) pontjában foglalt kötelező rendelkezésnél fogva felmentéssel meg kellett szüntetnie, mérlegelési lehetősége nem volt. A kötelező jogszabályi rendelkezésből következően a panaszos által hivatkozott ártatlanság vélelme nem volt irányadó a felmentő intézkedés meghozatalánál. Ennek megfelelően a nyomozás utólagos megszüntetése sem volt kihatással az állami szolgálati jogviszony megszüntetésének jogszerűségére. A foglalkoztatást kizáró ok fennállását önmagában azon körülmény megvalósítja, ha az állami tisztviselő a Kttv. 39. §-a (1) bekezdésének c) pontjában taxatíve meghatározott bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás hatálya alatt áll. Tény, hogy a felmentő intézkedés meghozatalakor a panaszos ilyen büntetőeljárás hatálya alatt állt. A büntetőeljárás megindulása nemcsak az állami szolgálati jogviszony létesítését, hanem annak fenntartását is kizárja. A törvényben meghatározott feltételek alól a munkáltató a Kttv. 39. §-ának (7) bekezdésére figyelemmel felmentést nem adhatott. Mindezek alapján az állami szolgálati jogviszonyt megszüntető munkáltatói intézkedés jogszerű volt, továbbá a munkáltató intézkedése megfelelt a Kttv. 63. §-ának (3) bekezdésében foglaltaknak.

A Döntőbizottság megállapította, hogy nem volt helytálló a panaszos azon hivatkozása, miszerint a sérelmezett munkáltatói intézkedés az egyenlő bánásmód követelményébe ütközik. A támadott munkáltatói intézkedés jogszerűségének megítélésére nincs kihatással az, hogy más munkáltatónál a panaszos által vélelmezhetően hozzá hasonló helyzetben lévő állami tisztviselők a velük szemben folyamatban lévő büntetőeljárás miatt milyen elbírálás alá esnek. Az összehasonlítás lehetősége a Kttv. 39. §-a (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott foglalkoztatást kizáró ok fennállása esetén a Kttv. 63. §-a (2) bekezdésének g) pontja alapján kizárt, tekintettel arra, hogy ilyen esetben a munkáltatónak jogszabályi kötelezettsége az állami szolgálati jogviszony azonnali hatállyal történő megszüntetése. Egyebekben az összehasonlítás abban az esetben lenne elvégezhető, ha a munkáltató a saját személyi állományába tartozó állami tisztviselőket részesítené egymástól eltérő elbírálásban. (JHÁT-PDF/187/16/2017.)

ELVI DÖNTŐBIZOTTSÁGI HATÁROZAT 2017/4.

A panaszos megszegte a vezetőkkel való alkotó együttműködésre vonatkozó kötelezettségét, amikor a beérkezett, kiemelt jelentőségű üggyel kapcsolatos megkeresésről vezetőit nem tájékoztatta, a dokumentum küldését feladatkörét túllépve, vezetői iránymutatás és állásfoglalás beszerzése nélkül, nem a hivatali e-mail címéről intézte. Ennek alapján a panaszos nem járt el kellő körültekintéssel, nem követte a kijelölt hivatali utat, ezért megsértette a szakmai elhivatottsággal történő, fegyelmezett és lényeglátó feladatvégzésre vonatkozó előírást; a vezető által meghatározott szakmai értékek iránti elkötelezettség hiánya megállapítható, mely sérti a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.) 76. §-ának (2) bekezdését.

A panasz: A panaszos kormányzati szolgálati jogviszonyát a munkáltató a Kttv. 63. §-a (2) bekezdésének e) pontja alapján bizalomvesztés jogcímén, felmentéssel megszüntette, melynek indoka az volt, hogy a hivatali számítógépének monitorját lefényképezte és az így készített felvételt elektronikus levél formájában mellékletként továbbította a levél tartalmának megismerésére nem jogosult, illetéktelen harmadik személy részére.

A panaszos a munkáltatói intézkedés jogellenességének megállapítását, valamint a Kttv. 193. §-ának (5) bekezdése alapján 24 havi illetményének megfelelő átalánykártérítés megfizetésére kérte kötelezni a munkáltatóját. Álláspontja szerint a felmentés indokolása nem valós, ugyanis a felmentés indokolásában foglaltakkal ellentétben a számítógépe monitorjáról nem készített olyan adatokat tartalmazó fotót, amely a munkaköre ellátásával összefüggésben érintett harmadik személy részére ne lett volna megküldhető. Megjegyezte, hogy a hatáskörét nem lépte túl, telefonon kérték tőle ennek a dokumentumnak a továbbítását. A felmentés indokolása a világosság követelményének sem felel meg: abból nem állapítható meg, hogy a hivatali levélcíméről kinek továbbította a kérdéses küldeményt. Nem írja le továbbá a bizalomvesztéshez vezető tényállást, nem állapítható meg, hogy mivel lépte túl a munkakörét, illetve a hatáskörét. Szintén nem felel meg a valóságnak, hogy a hivatkozott szabályszerűtlen intézkedését elismerte volna. A szokásos napi feladatoknál, a rutinszerű ügyintézéshez külön engedélyt nem kellett kérnie a feletteseitől, csak egyes kiemelt ügyekben egyeztetett az osztályvezetőjével, főosztályvezetőjével. Megjegyezte, hogy a tevékenységét irányító vezetők bizalmának elvesztése fel sem merült, őket nem tájékoztatták.

A munkáltató védekezése: A munkáltató a panasz elutasítását kérte, előadta, hogy a panaszos felmentése megfelel a Kttv. 63. §-ának (3) bekezdésében, valamint 66. §-ában foglaltaknak. A felmentés alapjául szolgáló tényállás szerint a panaszos hivatali hatáskörben megkapott munkahelyi dokumentumot a hivatali számítógépének monitorján lefényképezett és az így készített felvételt elektronikus levél formájában mellékletként továbbította a levél tartalmának megismerésére nem jogosult, illetéktelen harmadik személy részére. A felmentés indokát a felmentő okirat egyértelműen megjelölte, abból a felmentés oka világosan kitűnik, a felmentés indoka továbbá valós és okszerű. A vezetők bizalmának megrendülését teljes mértékben megalapozza a panaszos felmentési okiratban hivatkozott magatartása. A munkáltató előadta, hogy a panaszos önálló kiadmányozási joggal nem rendelkezett; tájékoztatnia kellett volna a feletteseit, ha ilyen dokumentumot kértek tőle, amely kötelezettségének nem tett eleget. A panaszos a dokumentum megküldése helyett visszajelezhetett volna annak a személynek is, akitől a kérdéses dokumentumot kapta, a hivatali út betartásával, szabályosan is válaszolhatott volna.

A Döntőbizottság döntése és annak jogi indokai: A Döntőbizottság a panaszt elutasította. A Döntőbizottság álláspontja szerint a felmentési okirat világosan és aggálymentesen megjelölte azt a konkrét panaszosi magatartást, valamint az azzal összefüggő tényeket és körülményeket, amelyekre a munkáltató a felmentést alapította, az indokolás a Legfelsőbb Bíróság MK 95. sz. állásfoglalásban hivatkozott összefoglaló megjelölésnek megfelel.

A Döntőbizottság megállapította, hogy a panaszos a telefonjával lefényképezte a saját számítógépének monitorját, amin támogatás elszámolásával kapcsolatos adat volt látható. A kérdéses fénykép egy elektronikus üzenetről készült, amelyet kívülálló, harmadik személy küldött a panaszos részére. Ezt a fényképet a panaszos a telefonján keresztül, a Facebook Messenger telefonos üzenetküldő alkalmazás használatával küldte meg ugyancsak harmadik személy részére.

A felmentés indokolásában foglalt tényállást a panaszos kizárólag egy körülmény tekintetében vitatta: álláspontja szerint a hivatkozott harmadik személy nem tekinthető „illetékességgel nem rendelkező harmadik fél”-nek.

A Döntőbizottság megállapította, hogy a feltárt tényállás alátámasztotta a munkáltatói jogkör gyakorlójának a felmentési okiratban felsorolt, a bizalomvesztés tényét megalapozó indokait, az abban hivatkozott tényeket, ezáltal teljesült a Kttv. 66. §-ának (2) bekezdésében foglalt feltétel, mely szerint a bizalomvesztés indoka kizárólag a kormánytisztviselő magatartásában, illetve munkavégzésében megnyilvánuló és bizonyítható tény lehet.

A kormányzati szolgálati jogviszony személyes jellegű, bizalomra épülő jogviszony, amelyet az államigazgatási szerv a kormánytisztviselő személyes kvalitásaira, szakértelmére tekintettel tart fenn. A Kttv. szerint a szakmai lojalitás fogalmának főbb tartalmi elemei a vezető által meghatározott szakmai értékek iránti elkötelezettség; vezetőkkel és a munkatársakkal való alkotó együttműködés és a szakmai elhivatottsággal történő, fegyelmezett és lényeglátó feladatvégzés.

A panaszos megszegte a vezetőkkel való alkotó együttműködésre vonatkozó kötelezettségét, a beérkezett, kiemelt jelentőségű üggyel kapcsolatos megkeresésről vezetőit nem tájékoztatta, a dokumentumküldést feladatkörét túllépve, vezetői iránymutatás és állásfoglalás beszerzése nélkül, nem a hivatali e-mail címéről intézte, amely által vezetői ellenőrzésre, illetve vezetői tudomásszerzésre sem kerülhetett sor. Ennek alapján a panaszos nem járt el kellő körültekintéssel, nem tartotta be az irányadó ügyintézési szabályokat, nem követte a kijelölt hivatali utat. Mindezekkel szintén megsértette a szakmai elhivatottsággal történő, fegyelmezett és lényeglátó feladatvégzésre vonatkozó előírást; a vezető által meghatározott szakmai értékek iránti elkötelezettség hiánya megállapítható.

A Döntőbizottság álláspontja szerint a munkáltató maradéktalanul bizonyította, hogy a panaszos magatartása oda vezetett, hogy vezetőinek bizalma megrendült. A panaszos magatartása megalapozta a bizalomvesztés jogcímén történő felmentését, e tekintetben valamennyi vonatkozó jogszabályi rendelkezés teljesült, a felmentés indoka valós és okszerű. (JHÁT-PDF/480/32/2017.)

ELVI DÖNTŐBIZOTTSÁGI HATÁROZAT 2019/1.

A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 70. §-ának (1) bekezdésében szabályozott felmentési védelem a Kttv. 63. § (2) bekezdésének d) pontja szerinti esetre nem vonatkozik. A 63. § (2) bekezdésének d) pontja a felmentés speciális esetét szabályozza, visszautalva a 48. § (7) bekezdésére; a felmentésre a kormánytisztviselő kifejezett kérelmére kerül sor. A felmentés előzménye ezen esetben a munkakör megváltoztatásában megtestesülő kinevezésmódosítás, ekkor a kormánytisztviselő eldöntheti, hogy kívánja-e a megváltoztatott munkakörben a tovább-foglalkoztatását.

A jogalkotónak nem lehetett az a szándéka, hogy ezen esetekre is érvényesüljön a felmentési védelem. A munkáltatónak ugyanis ilyenkor a kormánytisztviselő akarata szerint kell eljárnia, őt a Kttv. 48. §-ának (7) bekezdésében foglalt kógens szabályból következően fel kell mentenie.

A panasz: A munkáltató a 2015. júliusi intézkedésével a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 63. § (2) bekezdésének d) pontja alapján a panaszos kormányzati szolgálati jogviszonyát felmentéssel megszüntette, tekintettel arra, hogy a panaszos a munkakörét érintő kinevezésmódosítást követően a Kttv. 48. § (7) bekezdése alapján a felmentését kérelmezte. A panaszos a munkáltatói intézkedés jogellenességének megállapítását kérte, előzményként hivatkozott arra, hogy kinevezését módosították, főosztályvezető-helyettes munkakörből jogi referens munkakörbe helyezték. Az új munkakört nem fogadta el, mivel illetménye jelentős csökkenésével járt volna, továbbá rendkívül méltatlannak tartotta, hogy a közszolgálatban eltöltött tizenhat év jogviszony után, melyből tizenhárom évig vezetői feladatokat látott el, ügyintézőként kívánták foglalkoztatni, különösen sérelmezte ezt arra tekintettel, hogy munkáltatója a munkateljesítményét kivételesre értékelte. Előadása szerint a felmentő okirat kézhezvételét követően azonnal jelezte, hogy a legkisebb gyermeke még csak a második életévét töltötte be, ezért felmentési védelem alatt áll, ezt a felmentő okiratra rávezette. Annak megállapítását kérte a Döntőbizottságtól, hogy a munkáltató jogellenesen szüntette meg a kormányzati szolgálati jogviszonyát, ugyanis a felmentés a Kttv. 70. § (1) bekezdésének c) pontjába ütközi. A hivatkozott jogszabályi rendelkezés kógens módon szabályozza a felmentési védelmet, mely szerint a munkáltató felmentéssel nem szüntetheti meg a jogviszonyt a gyermek hároméves koráig. A panaszos nézete szerint jogellenes, ha a munkáltató abszolút felmentési tilalom fennállása alatt közli a felmentést. Előadása szerint a felmentésre a munkáltatónak csak gyermeke harmadik életévének betöltése után lett volna lehetősége, ekkor kezdődhetett volna meg a felmentési ideje. A jogviszonya megszüntetésének jogellenessége megállapítása esetére 12 havi illetményének megfelelő átalánykártérítés megfizetését kérte.

A munkáltató védekezése: A munkáltató a panasz elutasítását kérte, előadta, hogy az újonnan hatályba lépett Szervezeti és Működési Szabályzat alapján csökkent a vezetői munkakörök száma, így megszűnt a panaszos főosztályvezetői munkaköre is, ezért kinevezését egyoldalúan módosították, jogi referens munkakörbe helyezték. A kinevezésmódosítást kézbesítették a panaszos részére, az okiratra a panaszos kézírással rávezette, hogy négy nap „gondolkodási időt” kér, majd akként nyilatkozott, hogy kéri felmentését. A kormánytisztviselő kérelmére a munkáltatónak a Kttv. 48. §-ának (7) bekezdésében foglalt kötelező rendelkezés alapján a panaszost fel kellett mentenie. A Kttv. 48. § (2) bekezdésének d) pontja biztosítja a munkáltató részére, hogy a kormánytisztviselő kinevezését munkakörére nézve egyoldalúan módosítsa; ezen munkáltatói intézkedés ellensúlyozását szolgálja a Kttv. 48. §-ának (7) bekezdése, melynek alapján a kinevezésmódosítás közlésétől számított négy munkanapon belüli kormánytisztviselői kérelemre a munkáltatót felmentési kötelezettség terheli. Hivatkozása szerint a jogi szakvizsgával rendelkező panaszostól elvárható, hogy tisztában legyen a felmentés iránti kérelme közlésének jogkövetkezményével. Nézete szerint a Kttv. 70. §-ában szabályozott felmentési védelem nem képezheti akadályát annak, hogy a kormánytisztviselő a saját kezdeményezésére, egyoldalú jognyilatkozattal felmentését kérje, lényegében ezzel lemond az őt egyébként megillető felmentési védelemről, mintegy „áttöri” azt. A felmentési védelem abban az esetben nyújt védelmet a kormánytisztviselő részére, amennyiben a munkáltató egyoldalúan kívánná megszüntetni a kormányzati szolgálati jogviszonyt, nem pedig abban az esetben, ha a jogviszonya felmentéssel történő megszüntetését maga a kormánytisztviselő kérelmezi. A munkáltató akkor járt volna el jogellenesen, ha a panaszost kifejezett kérése ellenére nem mentette volna fel.

A Döntőbizottság döntése és annak jogi indokai: A Döntőbizottság a panaszt elutasította.

A Kttv. 48. § (2) bekezdésének d) pontja alapján nem kell a kormánytisztviselő beleegyezése, ha a munkakör megváltoztatása indokolja a kinevezés módosítását. Ugyanezen § (7) bekezdésének b) pontja értelmében a kormánytisztviselőt a (2) bekezdés d) pontjában meghatározott okból történő kinevezésmódosítás közlésétől számított négy munkanapon belül írásban benyújtott kérelmére a 63. § (2) bekezdés d) pontja alapján - a nyilatkozattétel időpontjával kezdődően - fel kell menteni, ha vezetői munkakörből nem vezetői munkakörbe történő helyezésre kerül sor. A kormánytisztviselő felmentése esetén a kinevezésmódosítást megelőzően betöltött korábbi munkakörében megállapított illetményét kell alapul venni a felmentési időre járó illetmény, a végkielégítés összegének, valamint az egyéb kifizetések összegének meghatározásakor.

A csatolt iratok tanúsága szerint a munkakör alapú kinevezésmódosításban a munkáltató tájékoztatta a panaszost, hogy a Kttv. 48. §-ának (7) bekezdése lehetőséget biztosít számára, hogy írásban kérelmezze a felmentését. A kinevezésmódosítás kézbesítésekor az okiratra a panaszos kézírásával vezette rá: ”Kérem a négy nap gondolkodási időt”. A panaszos ezt követően élt a jogszabály által biztosított lehetőséggel, kérte a Kttv. 63. § (2) bekezdésének d) pontja alapján a felmentését. Ezután hozta meg a munkáltató a jelen panasszal támadott intézkedést, mellyel a panaszos kormányzati szolgálati jogviszonyát a Kttv. 63. § (2) bekezdésének d) pontja alapján felmentéssel megszüntette. A felmentő okirat indokolása szerint a kormánytisztviselő főosztályvezető-helyettesi munkakör betöltésére vonatkozó kinevezésének egyoldalú módosítását követően írásban benyújtott kérelmében kezdeményezte a kormányzati szolgálati jogviszonyának felmentéssel történő megszüntetését, az intézkedés jogszabályi alapjaként a Kttv. 48. §-ának (7) bekezdését jelölte meg.

A munkakör megváltoztatásán alapuló kinevezésmódosítás esetén a fent hivatkozott jogszabályi rendelkezések választási lehetőséget engednek a kormánytisztviselőnek, hogy az új munkakörében kíván-e tovább dolgozni, ellenkező esetben kérheti a felmentését azon, számára kedvező szabály érvényesülésével, hogy ilyenkor a felmentési időre járó illetmény, a végkielégítés, valamint az egyéb kifizetések összegének meghatározásakor a korábbi munkakörre vonatkozó, jelen esetben magasabb, vezetői illetményt kell alapul venni.

A panaszos szabad elhatározásból hozta meg azon döntését, mely szerint kérte a felmentését. A munkáltatónak ezt követően a Kttv. 63. § (2) bekezdésének d) pontja szerinti kötelező rendelkezésből következően kormányzati szolgálati jogviszonyát felmentéssel meg kellett szüntetnie.

A Kttv. 70. §-ának (1) bekezdésében szabályozott felmentési védelem a Kttv. 63. § (2) bekezdésének d) pontja szerinti esetre nem vonatkozik. A 63. § (2) bekezdésének d) pontja a felmentés speciális esetét szabályozza, visszautalva a 48. § (7) bekezdésére; a felmentésre a kormánytisztviselő kifejezett kérelmére kerül sor. A felmentés előzménye ezen esetben a munkakör megváltoztatásában megtestesülő kinevezésmódosítás, ekkor a kormánytisztviselő eldöntheti, hogy kívánja-e a megváltoztatott munkakörben a tovább-foglalkoztatását. A jogalkotónak nem lehetett az a szándéka, hogy ezen esetekre is érvényesüljön a felmentési védelem. A munkáltatónak ugyanis ilyenkor a kormánytisztviselő akarata szerint kell eljárnia, őt a Kttv. 48. §-ának (7) bekezdésében foglalt kógens szabályból következően fel kell mentenie. Nem helytálló a panaszos azon érvelése, hogy a felmentési idő csak a felmentési védelem alapjául szolgáló időtartam leteltét követően kezdődhetett volna el. Azáltal, hogy a panaszos akként nyilatkozott, hogy kéri a felmentését, azon szándékát nyilvánította ki, hogy a kinevezésmódosítás szerinti új munkakörben nem kíván dolgozni, így kifejezett jogszabályi rendelkezés hiányában nem volt helye annak, hogy a munkáltató őt a gyermek harmadik életévének betöltéséig abban a munkakörben foglalkoztassa.

A felmentést a munkáltató megindokolta, az indokolásból a felmentés oka világosan kitűnik, az indok valós és okszerű, ezáltal a Kttv. imént hivatkozott rendelkezésében foglalt követelményének, valamint a Legfelsőbb Bíróság MK. 95. sz. állásfoglalásában előírtaknak megfelel.

Fenti indokok alapján a közszolgálati panaszt a Kormánytisztviselői Döntőbizottságról szóló 168/2012. (VII. 20.) Korm. rendelet 9. § (13) bekezdés a) pont harmadik fordulata alapján el kellett utasítani. (JHÁT-PDF/1804/20/2015)

A Döntőbizottság a határozatot a hatályos jogszabályok szerint is irányadónak tekinti.

ELVI DÖNTŐBIZOTTSÁGI HATÁROZAT 2019/2.

A munkáltató jogellenesen szüntette meg a panaszos kormányzati szolgálati jogviszonyát a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 46. §-ának (3) bekezdésére, valamint a 60. § (2) bekezdésének e) pontjára való hivatkozással a próbaidő alatt azonnali hatállyal, ha a panaszos kinevezési okmányában jogszabályi kötelezettség ellenére nem kötött ki próbaidőt.

A panasz: A panaszos kormányzati szolgálati jogviszonyát a munkáltató a Kttv. 46. §-ának (3) bekezdésére, valamint a 60. § (2) bekezdésének e) pontjára való hivatkozással, próbaidő alatt azonnali hatállyal megszüntette. A panaszos a jogviszonya megszüntetésének jogellenességére hivatkozással a jogviszonya helyreállítását és az elmaradt illetménye kifizetését kérte. Sérelmezte, hogy a kinevezési okmánya nem rendelkezett próbaidőről, így arra hivatkozással a munkáltató jogszerűen nem szüntethette meg a jogviszonyát. Előadta, hogy annak tudatában volt, hogy a próbaidő időtartama három és hat hónap között lehet, de, hogy annak mértéke az ő esetében pontosan mennyi lett volna, azt a munkáltatónak a kinevezési okmányában kellett volna rögzítenie. A pályázókat tájékoztatták a kiírásokban szereplő próbaidőről, ebből azonban számára nem tűnt egyértelműnek, hogy minden munkakörre a maximális próbaidőt kötné ki a munkáltató.

A munkáltató védekezése: A munkáltató a panasz elutasítását kérte, előadta, hogy a panaszos kinevezését megelőzően a pályázati kiírás a Magyar Államkincstár honlapján és a Közszolgálati Állásportálon került közzétételre, mindkét helyen szerepelt, hogy a kinevezés hat hónapos próbaidő kikötésével történik. A panaszosnak ismernie kellett továbbá a vonatkozó közszolgálati szabályzatban előírtakat, amely szerint a próbaidő időtartamát mind kormánytisztviselők, mind munkaviszonyban foglalkoztatottak esetében a lehetséges törvényi maximumban kell megállapítani. A panaszost humánpolitikai referens munkakörben alkalmazták, így saját feladataiból adódóan is rendszerint tájékoztatta a pályázókat a próbaidő kikötéséről és mértékéről. A panaszos sem a vezetői megbeszéléseken, sem a jogviszony megszüntetésekor a próbaidővel kapcsolatosan kifogást nem terjesztett elő, a jogviszonyt megszüntető okiratot észrevétel tétele nélkül aláírta. Álláspontja szerint a panaszos tisztában volt azzal, hogy a munkáltató nem tekinthet el a próbaidő előírásától egyik kormánytisztviselő esetében sem.

A Döntőbizottság döntése és annak jogi indokai: A Döntőbizottság a közszolgálati panasznak részben helyt adott, a kormányzati szolgálati jogviszony munkáltató általi jogellenes megszüntetésével összefüggésben kötelezte a munkáltatót, hogy fizessen meg a panaszosnak átalánykártérítés címén a panaszos három havi illetményének megfelelő összeget.

A panaszos kinevezési okmánya próbaidővel kapcsolatos rendelkezést nem tartalmazott, ennek ellenére a panaszos kormányzati szolgálati jogviszonyát a munkáltató a próbaidő alatti azonnali hatállyal szüntette meg.

A Kttv. 46. §-ának (1) bekezdése alapján a kinevezésben – a 41. § (1) bekezdés b) pontjában, a 47. § (4) bekezdésében, az 59. §-ban meghatározott eset, valamint a (4) bekezdés kivételével – a kormányzati szolgálati jogviszony létesítésekor legalább három, de legfeljebb hat hónapig terjedő próbaidőt kell kikötni.

Ugyanezen § (2) bekezdése értelmében a próbaidő nem hosszabbítható meg. A próbaidő tartamát a pályakezdőnél a gyakornoki időbe be kell számítani.

A (3) bekezdés szerint a próbaidő alatt a kormányzati szolgálati jogviszonyt bármelyik fél indokolás nélkül azonnali hatállyal megszüntetheti.

A 60. § (2) bekezdésének e) pontja értelmében a kormányzati szolgálati jogviszony megszüntethető azonnali hatállyal a próbaidő alatt.

A 9. § (3) bekezdése szerint az e törvény hatálya alá tartozók kötelesek egymást minden olyan tényről, adatról, körülményről vagy ezek változásáról tájékoztatni, amely a közszolgálat létesítése, valamint az e törvényben meghatározott jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése szempontjából lényeges.

A panaszos jogviszonyát a munkáltató a Kttv. 46. §-ának (3) bekezdése, valamint a 60. § (2) bekezdésének e) pontja alapján szüntette meg (azonnali hatállyal a próbaidő alatt) annak ellenére, hogy a csatolt kinevezési okmány próbaidőre vonatkozóan semmilyen rendelkezést nem tartalmazott.

Nem volt helytálló a munkáltatónak a próbaidő megismerhetőségére vonatkozó álláspontja, ugyanis a Kttv. 46. §-ának (1) bekezdése kógens szabályként egyértelműen meghatározza, hogy a kinevezésben a kormányzati szolgálati jogviszony létesítésekor legalább három, de legfeljebb hat hónapig terjedő próbaidőt kell kikötni.

Mivel a panaszos kinevezési okmánya jogszabályi kötelezettség ellenére nem kötött ki próbaidőt, így arra való hivatkozással a munkáltató jogellenesen szüntette meg a panaszos kormányzati szolgálati jogviszonyát.

Nem osztotta a Döntőbizottság a munkáltatónak azon álláspontját, hogy a panaszosnak munkaköri feladataiból eredően és további megbeszélések alapján tisztában kellett lenni a próbaidővel. A jogszabály azt írja elő, hogy a kinevezéskor próbaidőt kell kikötni, annak tartamát azonban minimálisan három, maximálisan hat hónapban határozza meg. Ebből következőleg helytállóan hivatkozott arra a panaszos, hogy nem lehetett azt tudni, hogy a munkáltató milyen mértékű próbaidőt kívánt vele szemben kikötni, arról őt – a próbaidő kikötésének tényén túl – tájékoztatnia kellett volna.

Fenti indokok alapján a Döntőbizottság a közszolgálati panasznak a Közszolgálati Döntőbizottságról szóló 459/2017. (XII.28.) Korm. rendelet 11. § (2) bekezdésének a) pontja második fordulata alapján részben helyt adott.

Mivel a Kttv. 193. §-ának (1) bekezdése taxatíve meghatározza, hogy a kormánytisztviselő mely esetekben kérheti az eredeti munkakörében történő továbbfoglalkoztatását, és a panaszos ilyen, a Kttv. 193. §-ának (1) bekezdésében foglalt körülményre nem hivatkozott, a Döntőbizottság a jogkövetkezmények tekintetében a Kttv. 193. §-ának (5) bekezdésében foglaltakat alkalmazta.

A Döntőbizottság átalánykártérítés összegének meghatározásánál a jogsértés súlyát vette figyelembe, tekintettel volt arra is, hogy a panaszos többlettényállási elemre nem hivatkozott és ilyet nem is bizonyított. (JHÁT-PDF/597/9/2018)

A Döntőbizottság a határozatot a hatályos jogszabályok szerint is irányadónak tekinti.

ELVI DÖNTŐBIZOTTSÁGI HATÁROZAT 2019/3.

Az értékelő megbeszélés a teljesítményértékelési folyamat záró elemeként azt a célt szolgálja, hogy a kormánytisztviselő a részére meghatározott százalékos értékekről, a munkateljesítményéről érdemi visszajelzést kapjon.

Az értékelő megbeszélés hiányában a teljesítményértékelés nem tölthette be a rendeltetését, az értékelt személy joga sérült, ugyanis nem kapott visszajelzést arról, hogy az egyes teljesítménykövetelményekhez rendelt százalékos értékeket milyen szempontok figyelembe vételével határozta meg az értékelő vezető.

A panasz: A panaszos teljesítményértékelése tárgyában kezdeményezett közszolgálati jogvitát, a teljesítményértékelés valamennyi megállapítását vitatta, álláspontja szerint „sablonszerűen” töltötték ki az értékelő lapot, ugyanis minden követelmény vonatkozásában azonos %-os értéknek megfelelően értékelték a munkáját. Sérelmezte, hogy az értékelő lap indokolást nem tartalmaz, továbbá, hogy az értékelő megbeszélés meghiúsult.

A munkáltató védekezése: A munkáltató a panasz elutasítását kérte, előadta, hogy a panaszos munkateljesítményét az egyéni teljesítménykövetelmények és a kompetencia alapú munkamagatartás értékelési tényezői vonatkozásában is azonos mértékűre, megfelelőre értékelte az értékelő vezető. A munkáltató csatolta a korábbi évekre vonatkozó teljesítményértékeléseket, amelyekben hasonlóképpen azonos értékek voltak, a „sablonszerűségre” vonatkozó panaszosi állítást így nem tartotta helytállónak. A munkáltató akként nyilatkozott, hogy értékelő megbeszélést a megromlott munkakapcsolat miatt nem tartottak, az értékelő lapok átadása zárt borítékban történt.

A Döntőbizottság döntése és annak jogi indokai: A Döntőbizottság a közszolgálati panasznak helyt adott, a támadott teljesítményértékelést megsemmisítette.

A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 130. §-ának (1) bekezdése alapján a kormánytisztviselő munkateljesítményét a munkáltatói jogkör gyakorlója mérlegelési jogkörében eljárva írásban értékeli (teljesítményértékelés).

A közszolgálati egyéni teljesítményértékelésről szóló 10/2013. (I. 21.) Korm. rendelet (a továbbiakban: TÉR Rendelet) 4. §-ának a) pontjában foglalt értelmező rendelkezés alapján az értékelés a teljesítmény megállapítására irányuló tevékenység, amikor - mérhető mutatók hiányában - az értékelő vezető megítélésén alapul a teljesítmény megállapítása.

A hivatkozott § l) pontja értelmében a teljesítményértékelés a közszolgálat egyéni teljesítményértékelésének a rendszere; ismétlődő, e rendeletben meghatározott vezetői tevékenység, amelynek során az értékelő vezető az értékelt személy részére meghatározza a teljesítményértékelés kötelező, valamint - a közszolgálati tisztviselők vonatkozásában - ajánlott elemeit, továbbá ezeket méri, illetve értékeli és erről az értékelt személy részére érdemi visszajelzést ad.

A TÉR Rendelet 17. §-ának (1) bekezdése értelmében a teljesítményértékeléskor az értékelő vezető és az értékelt személy között értékelő megbeszélésre kerül sor, amelyen az értékelő vezető részletesen ismerteti és indokolja az értékelt személlyel az általa kialakított teljesítménymérési, illetve teljesítményértékelési eredményeket. Ezekre az értékelt személy észrevételt, javaslatot tehet, amelyet írásban kell rögzíteni.
A közszolgálati tisztviselők egyéni teljesítményértékelésről szóló 10/2013. (VI. 30.) KIM rendelet 6. mellékletében foglalt Módszertan 5.3. pontja - a TÉR Rendeletben foglalt eljárási szabályok alapulvételével - rögzíti az értékelő vezető feladatait a féléves teljesítményértékelés kapcsán. A hivatkozott pont d) alpontja értelmében az értékelő vezetőnek értékelő megbeszélést kell tartania… Ennek során az értékelő vezető köteles az értékelttel tételes részletességgel ismertetni az általa kialakított teljesítménymérési, illetve teljesítményértékelési eredményeket, majd ezeket vele megfelelő alapossággal megbeszélni.

Fenti jogszabályi rendelkezések alapján a teljesítményértékelés egy olyan rendszer, egyben vezetői tevékenyég, mely jogszabályi eljárási keretekhez kötve több elemből épül fel: a teljesítménykövetelmények meghatározása, az értékelés és az értékelő megbeszélés megtartása. A teljesítményértékelés eljárási szabályai nemcsak azt írják elő, hogy a munkateljesítményt az értékelő lapon történő százalékos értékek meghatározásával értékelni kell, hanem egyértelműen az értékelő vezető kötelezettségeként írják elő az értékelő megbeszélés megtartását. Az értékelő megbeszélés a teljesítményértékelési folyamat záró elemeként azt a célt szolgálja, hogy a kormánytisztviselő a részére meghatározott százalékos értékekről, a munkateljesítményéről érdemi visszajelzést kapjon.

A munkáltató akként nyilatkozott, hogy az értékelő lapot zárt borítékban adták át a panaszos részére, az értékelő vezető értékelő megbeszélést nem tartott, indokként a megromlott munkakapcsolatra hivatkozott. Az esetleges megromlott munkakapcsolat nem mentesti az értékelő vezetőt a jogszabályi kötelezettsége alól.

Mivel a munkáltató a teljesítményértékelésre vonatkozó eljárási szabályokat megszegte, a támadott teljesítményértékelést a Döntőbizottság megsemmisítette, azt érdemét tekintve nem vizsgálta.

Fenti indokok alapján a Döntőbizottság a közszolgálati panasznak a Közszolgálati Döntőbizottságról szóló 459/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 11. § (2) bekezdésének a) pontja alapján helyt adott. (JHÁT-PDF/745/11/2018)

A Döntőbizottság a határozatot a hatályos jogszabályok szerint is irányadónak tekinti.

ELVI DÖNTŐBIZOTTSÁGI HATÁROZAT 2019/4.

A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.) rögzíti, hogy a felmentési idő a felmentési okiratban megjelölt napon kezdődik. Ugyanakkor a törvény arról is rendelkezik, hogy a felmentési idő legkorábban a felmentés közlését követő napon kezdődhet. A munkáltatónak e szabályozás alapján a felmentési idő kezdetét a kézbesítés időpontjának figyelembe vételével kell megállapítania.

A panasz: A munkáltató a 2018. október 31. napján kelt irattal a panaszos határozatlan idejű kormányzati szolgálati jogviszonyának a Kttv. 60. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján, 2018. december 31. napi hatállyal történő megszüntetéséről rendelkezett.

A panaszos a munkáltató intézkedése ellen közszolgálati panaszt nyújtott be, amelyben kérte a munkáltatói intézkedés jogellenességének megállapítását, valamint elsődlegesen elmaradt illetménye és a Kttv. 193. §-ának (4) bekezdése alapján további tizenkét havi illetményének megfelelő összeg megállapítását. Másodlagosan a Kttv. 193. §-ának (5) bekezdése alapján 24 havi illetményének megfelelő átalánykártérítés megállapítását kérte.

A panaszos előadta, hogy a munkáltató az intézkedését a közigazgatás modernizációja érdekében szükséges intézkedésekről szóló 1535/2018. (X. 29.) Korm. határozatra (a továbbiakban: Kormányhatározat) alapította, és a kormányzati szolgálati jogviszonyát két hónap felmentési idővel, 2018. december 31. napi hatállyal szüntette meg. A munkáltató az okiratot 2018. október 31. napján küldte meg az elektronikus tárhelyére, neki azonban csak 2018. november 5. napján nyílt lehetősége megtekinteni az elektronikus küldeményt. A panaszos szerint a felmentő intézkedés közlésének időpontja 2018. november 5. napja, ily módon a munkáltatói intézkedésben foglalt két hónap felmentési idő nem telik le 2018. december 31. napjáig, a lerövidített felmentési idő pedig jogsértő.

A munkáltató védekezése: A munkáltató a panasz elutasítását kérte. Előadta, hogy a jogviszony megszüntetéséről rendelkező okirat tartalmazta a felmentés indokát. A munkáltató a Kormányhatározatra alapítva és a Kttv. 63. § (1) bekezdése a) pontjának alkalmazásával megszüntette a panaszos határozatlan idejű kormányzati szolgálati jogviszonyát.

A munkáltató hivatkozott a Kttv. 68. §-ának (2) bekezdésére, amely szerint a felmentési idő a felmentési okiratban megjelölt napon kezdődik. Előadta, hogy a felmentés kezdő napja a felmentési okirat kötelező tartalmi eleme, amelyet a munkáltató ennek megfelelően meg is jelölt. A felmentő okirat 2018. október 31-én megérkezett a panaszos ügyfélkapujára, erről a panaszos aznap értesítést kapott az e-mail címére. A főosztályvezetője telefonon is értesítette a panaszost, és kérte, hogy vegye át az okiratot. A panaszos a hivatali telefont nem vette fel, a hívóját nem hívta vissza, ezzel megsértette a Kttv. 9. §-ának (2)–(3) bekezdésében előírt együttműködési kötelezettségét. Hivatkozott továbbá a Kttv. 20. §-ának (6)–(7) bekezdésére, melyek szerint az írásbeli jognyilatkozat akkor minősül közöltnek, ha azt a címzettnek vagy az átvételre jogosult más személynek átadják, illetve az elektronikus dokumentum részükre hozzáférhetővé válik. A felmentési okirat a kormánytisztviselő számára 2018. október 31-én hozzáférhetővé vált. A munkáltató álláspontja szerint az okirat kézbesítése kizárólag a panaszos együttműködési kötelezettségén múlt.

A Döntőbizottság döntése és annak jogi indokai: A Közszolgálati Döntőbizottság a közszolgálati panasznak részben helyt adott és a kormányzati szolgálati jogviszony munkáltató általi megszüntetésével összefüggésben megállapította, hogy a panaszos felmentési ideje helyesen 2018. november 6. napjától 2019. január 5. napjáig tartott, egyben kötelezte a munkáltatót, hogy 15 napon belül fizessen meg a panaszosnak 4 nap felmentési időre járó, 98.182 forint illetményt, ezt meghaladóan a panaszt elutasította.

A rendelkezésre álló iratok alapján a munkáltató a kormányzati szolgálati jogviszony megszüntetéséről szóló iratot a panaszos részére 2018. október 31. napján elektronikusan megküldte, amelyet a panaszos 2018. november 5. napján töltött le az ügyfélkapujáról.

A Kttv. 21. §-ának (1) bekezdése szerint „az elektronikus dokumentum kézbesítésére az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (a továbbiakban: E-ügyintézési tv.) 14. §-ában és a 15. § (2) és (3) bekezdésében foglalt rendelkezéseket a (3) bekezdésben foglalt eltérésekkel megfelelően alkalmazni kell azzal, hogy ügyfél alatt közszolgálati tisztviselőt, elektronikus ügyintézést biztosító szerv alatt pedig az államigazgatási szervet kell érteni”.

Az E-ügyintézési tv. 14. § (4) bekezdésének a) pontja értelmében a letöltési igazolásban szereplő 2018. november 5-i napon minősült közöltnek a munkáltató által elektronikusan megküldött felmentési okirat.

A Kttv. 68. §-ának (2) bekezdése kimondja, hogy „A felmentési idő a felmentési okiratban megjelölt napon kezdődik. A felmentési idő legkorábban a felmentés közlését követő napon kezdődhet”.

A felmentési okirat a felmentési idő kezdő napjaként 2018. november 1. napját jelölte meg. A felmentési idő ugyanakkor a Kttv. 68. §-a (2) bekezdésének második mondata alapján – a közlés időpontjára figyelemmel – legkorábban 2018. november 6. napján kezdődhetett volna.

A munkáltató a hivatkozott szabályozás alapján a felmentési idő kezdetét kizárólag a közlés időpontjának figyelembe vételével állapíthatja meg.

A felmentési okirat a Kttv. 68. §-ának (2) bekezdésével ellentétesen állapította meg a felmentési időt. Ez a körülmény azonban a felmentési indok valóságát és okszerűségét, azaz a felmentés jogszerűségét nem érintette.

A Döntőbizottság mindezek alapján megállapította, hogy a felmentési idő kezdő időpontja helyesen 2018. november 6. napja, amely alapján a felmentési idő 2019. január 5. napján járt volna le. A felmentési idő meghosszabbodására figyelemmel a panaszos a Kttv. 68. §-ának (4) bekezdése alapján további 4 nap felmentési időre járó illetményre vált jogosulttá.

A Döntőbizottság a határozatot a hatályos jogszabályok szerint is irányadónak tekinti.

ELVI DÖNTŐBIZOTTSÁGI HATÁROZAT 2019/5.

Amennyiben a felmentő okirat indokolásából nem derül ki, hogy mi volt az a konkrét magatartás vagy mulasztás, amely megalapozta a jogviszony bizalomvesztés jogcímén történő megszüntetését, a felmentés jogellenes.

A panasz: A munkáltató a panaszos kormányzati szolgálati jogviszonyát a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 63. §-a (2) bekezdésének e) pontja alapján – bizalomvesztés jogcímén – felmentéssel megszüntette. A panaszos kérte a felmentés jogellenességének megállapítását, nyolc havi végkielégítés, elmaradt illetménykülönbözet, továbbá huszonnégy havi illetménynek megfelelő összegű átalánykártérítés megfizetését. A panaszos arra hivatkozott, hogy a felmentés indokolása nem világos, nem valós és okszerű, a felmentő okiratból tényszerűen nem derül ki a felmentés oka, a támadott munkáltatói intézkedés nem jelöli meg a bizalomvesztésre okot adó konkrét cselekményt vagy mulasztást. A munkáltató nem adta elő és nem bizonyította a bizalomvesztés alapjául szolgáló tény bekövetkezését, annak bizalomvesztésre alkalmas voltát, és a panaszos személyes közrehatását.

A munkáltató védekezése: A munkáltató a panasz elutasítását kérte. Előadta, hogy a panaszos főosztályvezető volt, és az általa vezetett szervezeti egység kiemelt alapfeladatai közé tartozott a felsővezetői felkészítő anyagok összeállítása, amelyért főosztályvezetőként ő tartozott felelősséggel. Egy konkrét felsővezetői tárgyalásra a megfelelő tartalmú dosszié összeállítására vonatkozó feladatát a panaszos nem kellő körültekintéssel látta el, az általa kifejtett tevékenység nem felelt meg a szakmai elhivatottsággal történő, lényeglátó feladatvégzés követelményének. Mindezek alapján a panaszos továbbfoglalkoztatásához szükséges bizalmi elvben törés következett be, és már alappal nem bízhattak a panaszos munkavégzésében, vezetői tevékenységében. A bírói gyakorlat szerint nem szükséges a felmentési ok részletes leírása, elegendő annak összefoglaló megjelölése is. A támadott munkáltatói intézkedés összefoglaló indokot tartalmazott, amelyből megállapítható, hogy a panaszos jogviszonyát milyen okból szüntették meg. A felmentés indokolása megfelelt a valóság és okszerűség követelményének. A munkáltatói intézkedés jogszerűsége szempontjából nincs jelentősége annak a panaszosi érvelésnek, hogy nem tanúsított vétkes magatartást. A bírói gyakorlat szerint a bizalomvesztés megállapításának nem feltétele a vétkesség.

A Döntőbizottság döntése és annak jogi indokai: A Döntőbizottság a közszolgálati panasznak részben helyt adott, a kormányzati szolgálati jogviszony jogellenes megszüntetésével összefüggésben kötelezte a munkáltatót, hogy fizessen meg a panaszosnak átalánykártérítés címén a panaszos tizenkét havi illetményének megfelelő összeget.

A támadott munkáltatói intézkedés meghozatalakor hatályos Kttv. 63. §-a (3) bekezdése alapján „a munkáltató a felmentést köteles megindokolni. Az indokolásból a felmentés okának világosan ki kell tűnnie és a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy a felmentés indoka valós és okszerű”. A Döntőbizottság vizsgálta, hogy a támadott munkáltatói intézkedés megfelelt-e a Kttv. 63. §-ának (3) bekezdésében előírtaknak. Ezzel összefüggésben tájékoztatta a munkáltatót az említett rendelkezésben előírt bizonyítási teherről, felhívta a bizonyítékok, bizonyítási indítványok előterjesztésére.

A Döntőbizottság elsődlegesen azt vizsgálta, hogy a támadott munkáltatói intézkedés indokolása megfelelt-e a világosság követelményének. A felmentés indokának világosságát illetően iránymutatónak minősülő MK 95. sz. állásfoglalás II. részében foglaltak szerint az indokolás akkor felel meg ennek a követelménynek, ha tartalmazza azokat a konkrét tényeket, illetve körülményeket is, amelyekre a munkáltató a jogviszony megszüntetését alapította. Nem szükséges azonban a megszüntetési ok részletes leírása, hanem a körülményekhez képest elegendő az ok összefoglaló megjelölése is.

A munkáltató a felmentő okirat indokolásában nem határozta meg világosan és egyértelműen, hogy a panaszos kormányzati szolgálati jogviszonyának megszüntetésére mely panaszosi magatartás miatt került sor. A támadott munkáltatói intézkedés rendkívül szűkszavú, egyetlen olyan körülményt tartalmaz, amelyet a panaszos terhére róttak, ez pedig az, hogy a felsővezetői hivatalos látogatáshoz kapcsolódó felkészítő iratanyag összeállításánál a vezetői munkaköréből adódó elvárható gondosságot, figyelmet és szakmai felkészültséget nem tanúsította, illetve az ehhez szükséges körültekintést elmulasztotta. Ezen túl az indokolás már csak jogszabályi hivatkozásokat és általános megállapításokat tartalmazta, ezek képezték az indokolás nagyobb részét.

A világosságon túl a Kttv. 63. §-ának (3) bekezdése szerint további elvárás, hogy a felmentés indoka valós és okszerű legyen. Az MK. 95. sz. kollégiumi állásfoglalás szerint a felmentés indokának valósága azt jelenti, hogy a jogviszony megszüntetésére a valós tények alapján került sor. Az indoknak azonban a valósága mellett okszerűnek is kell lennie. A tényeknek megfelelő felmentési indok okszerűségéből állapítható meg az, hogy az adott esetben a panaszos munkájára a felhozott indok(ok) következtében nincs szükség, okszerűsége teszi megalapozottá azt a munkáltatói nyilatkozatot, amelynek célja a jogviszony megszüntetése.

Sem a felmentő okirat indokolásából, sem pedig a munkáltató érdemi védekezéséből nem derült ki, hogy mi volt az a konkrét magatartás vagy mulasztás, amely megalapozta a bizalomvesztés jogcímén történő felmentést. A munkáltató csak állításokat tett a Kttv. 63. §-ának (3) bekezdésének körében, ezt meghaladóan egyetlen releváns okirati bizonyítékot sem csatolt, bizonyítási indítványt nem terjesztett elő. A munkáltató az általa előadottak alátámasztására csak a panaszos munkaköri leírását nyújtotta be, amely azonban kizárólag a panaszos által ellátandó feladatokat bizonyította, és arra vonatkozóan nem bírt bizonyító erővel, hogy a panaszos terhére rótt magatartás vagy mulasztás konkrétan miben nyilvánult meg.

Nem állt rendelkezésre az a felkészítő sem, amelynek minőségét a munkáltató a panaszos terhére rótta. Nem derült ki, hogy a felkészítőnek és a hivatkozott felsővezetői tárgyalásnak mi volt a témája, milyen releváns információ hiányzott a felsővezető dossziéjából. Nem nyert tisztázást, hogy mi volt az a konkrét felsővezetői elvárás, érték- és szempontrendszer, amelynek mentén a panaszosnak az írásos anyagot el kellett volna készítenie. Ennek hiányában nem lehetett megállapítani, hogy a panaszos a bizalomvesztés tényállási elemeit megvalósította.

A felmentés nem felelt meg a Kttv. 63. §-ának (3) bekezdésében előírtaknak, a munkáltató felhívás ellenére sem bizonyította a felmentés valóságát és okszerűségét. Mindebből az következett, hogy a munkáltató jogellenesen szüntette meg a panaszos kormányzati szolgálati jogviszonyát a Kttv. 63. §-a (2) bekezdésének e) pontjára hivatkozással.

Fenti indokok alapján a Döntőbizottság a Közszolgálati Döntőbizottságról szóló 69/2019. (IV. 4.) Korm. rendelet 21. §-a (2) bekezdés a) pontjának második fordulata alapján a panasznak részben helyt adott.

Az átalánykártérítés számításának alapjául a panaszos felmentéskori illetményét kellett figyelembe venni, amelynek alapulvételével – a Kttv. 193. § (5) bekezdésében foglaltakkal összhangban – a Közszolgálati Döntőbizottság az eset összes körülményeinek mérlegelése alapján a munkáltatót a panaszos 12 havi illetményének megfelelő összegű átalánykártérítés megfizetésére kötelezte.

A Döntőbizottság a határozatot a hatályos jogszabályok szerint is irányadónak tekinti.

ELVI DÖNTŐBIZOTTSÁGI HATÁROZAT 2019/6.

A kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (Kit.) 168. §-ának (2) bekezdése szerint a közszolgálati panaszt a sérelmesnek tartott munkáltatói intézkedésről szóló irat kézbesítésétől számított harminc napon belül a Közszolgálati Döntőbizottsághoz kell benyújtani. Ha a panaszos a közszolgálati panaszát a Kit. 168. §-ának (2) bekezdésében foglaltak ellenére a jogorvoslati határidőben nem a Döntőbizottsághoz, hanem a kormányzati igazgatási szervhez nyújtja be, és a közszolgálati panaszt a kormányzati igazgatási szerv a jogorvoslati határidőn túl továbbítja a Döntőbizottsághoz, akkor a panasz elkésett. Erre figyelemmel az eljárás megszüntetésének van helye, tekintettel arra is, hogy a kormányzati igazgatási szerv számára jogszabály nem ír elő olyan kötelezettséget, hogy a hozzá tévesen benyújtott panaszt köteles lenne továbbítani a Döntőbizottsághoz.

Amennyiben a munkáltatói intézkedés a panasz előterjesztéséről szóló jogorvoslati tájékoztatást helyesen tartalmazza, a panaszos nem lehet tévedésben a vonatkozásban, hogy a közszolgálati panaszt mely szervnél kell előterjesztenie.

A panasz: A kormányzati igazgatási szerv a panaszos kormányzati szolgálati jogviszonyát felmentéssel megszüntette, mivel a panaszos a Kit. 86. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti beosztási okirat közlését követően a Kit. 285. §-ának (9) bekezdésében foglaltak alapján öt munkanapon belül kérte jogviszonyának felmentéssel történő megszüntetését. A felmentési okirat tájékoztatást tartalmazott a végkielégítésre jogosító időtartam és a végkielégítés összege vonatkozásában, továbbá tartalmazta, hogy a panaszos a felmentési okiratban foglaltak ellen – a Kit. 168. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján – a kézbesítéstől számított harminc napon belül közszolgálati panaszt nyújthat be a Közszolgálati Döntőbizottsághoz.

A panaszos részére a felmentési okiratot 2019. április 10. napján elektronikus úton kézbesítették. A panaszos 2019. május 7. napján kérelmet nyújtott be a kormányzati igazgatási szervhez, amelyben a nyugdíjjogosultsága elbírálásához figyelembe vehető szolgálati időtartamra figyelemmel kérte a szolgálati jogviszony alapján járó, a Kit. 270. §-a szerinti juttatásokat. Arra az esetre, ha a kormányzati igazgatási szerv nem adna helyt a kérelmének, kérte, hogy az észrevételeit kezeljék közszolgálati panaszként, és azt továbbítsák a Közszolgálati Döntőbizottsághoz.

A kormányzati igazgatási szerv a panaszos kérelmét arra való hivatkozással, hogy az abban foglaltaknak nem tud tenni eleget, a panaszos kérésének megfelelően, a 2019. május 14. napján kelt irattal továbbította a Döntőbizottság részére. Panaszos kérelme – postai úton – 2019. május 17. napján érkezett meg a Döntőbizottsághoz.

A kormányzati igazgatási szerv védekezése: A kormányzati igazgatási szerv a panasz elutasítását kérte, mivel álláspontja szerint a munkáltatói intézkedés jogszerű volt.

A Döntőbizottság döntése és annak jogi indokai: A Döntőbizottság az eljárást megszüntette, mivel a panaszos elmulasztotta az igényérvényesítési határidőt.

A Kit. 168. §-ának (2) és (8) bekezdésében foglaltak szerint a közszolgálati panaszt a sérelmesnek tartott munkáltatói intézkedésről szóló irat kézbesítésétől számított harminc napon belül lehet a Közszolgálati Döntőbizottsághoz benyújtani; a közszolgálati panasz beadására megállapított határidőt megtartottnak kell tekinteni, ha a Döntőbizottsághoz intézett közszolgálati panaszt legkésőbb a határidő utolsó napján ajánlott küldeményként postára adták vagy elektronikus dokumentumban megküldték. A panaszos tehát akkor tartja be a panasz előterjesztésére meghatározott határidőt, ha a panaszt a Döntőbizottsághoz nyújtja be a harminc napos határidő alatt.

A felmentési okiratban foglalt jogorvoslati kioktatás helytállóan tartalmazta, hogy a panaszos „jelen okiratban foglaltak ellen – a Kit. 168. § (3) bekezdés a) pontja alapján – a kézbesítésétől számított harminc napon belül közszolgálati panaszt nyújthat be a Közszolgálati Döntőbizottsághoz”.

A kormányzati igazgatási szerv a felmentési okiratot 2019. április 10. napján kézbesítette a panaszos részére. Erre figyelemmel a felmentési okirat vonatkozásában a panasz Döntőbizottsághoz történő benyújtására nyitva álló határidő utolsó napja a 2019. április 10. napjától számított harmincadik nap, vagyis 2019. május 10. napja volt.

A panaszos azonban a 2019. május 7. napján kelt, panaszt tartalmazó beadványát nem a Döntőbizottsághoz, hanem a kormányzati igazgatási szervhez nyújtotta be, a kérelmet részére címezte, és elsődlegesen ezen szervtől kérte annak elbírálását. A kormányzati igazgatási szerv a panaszos kérelmét 2019. május 15. napján továbbította a Döntőbizottság részére, és az 2019. május 17. napján érkezett meg a Döntőbizottsághoz. Mivel a panaszos a közszolgálati panaszt nem a jogszabály által előírt helyre (nem a Döntőbizottsághoz) nyújtotta be, nem vehető figyelembe a Kit. azon kisegítő szabálya, mely szerint a határidőt megtartottnak kell tekinteni, ha a Döntőbizottsághoz intézett közszolgálati panaszt legkésőbb a határidő utolsó napján ajánlott küldeményként postára adták vagy elektronikus dokumentumban megküldték. A téves helyre történő előterjesztés következtében az igényérvényesítés időpontjának az a nap számít, amikor a panasz a Döntőbizottsághoz beérkezett, azaz 2019. május 17. napja. A panaszosnak azonban 2019. május 10. napjáig kellett volna a panaszt benyújtania, ezért az elkésett.

A panaszos a kormányzati igazgatási szerv részére megküldött iratban ugyan kérte, hogy azt továbbítsák a Döntőbizottság részére, a kérelmét azonban a kormányzati igazgatási szervnél olyan időben terjesztette elő, hogy e szervnek már nem állt módjában a panaszt a törvényes határidőn belül továbbítani a Döntőbizottsághoz. Nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amely alapján a közszolgálati panaszt megfelelően előterjesztettnek kellene tekinteni abban az esetben, ha azt a panaszos a kormányzati igazgatási szervnél nyújtotta be. Nincs továbbá olyan jogszabályi rendelkezés sem, amely előírná a kormányzati igazgatási szerv számára, hogy a nála előterjesztett panaszt köteles lenne továbbítani a Döntőbizottság részére.

Tény, hogy a Kit. hivatkozott rendelkezései nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a panaszos az igényét először a sérelmesnek tartott munkáltatói intézkedést meghozó kormányzati igazgatási szervnél érvényesítse. Ennek során azonban figyelemmel kell lennie arra, hogy a Döntőbizottság előtti igényérvényesítés határidőhöz kötött, amely határidőt a kormányzati igazgatási szervnél közvetlenül előterjesztett igénye nem befolyásol.

A felmentési okirat egyértelműen tartalmazta, hogy az abban foglaltak ellen a Döntőbizottsághoz nyújtható be panasz a kézbesítéstől számított harminc napon belül. Erre figyelemmel a panaszos nem lehetett tévedésben a vonatkozásban, hogy a panaszt joghatályosan a Döntőbizottságnál kell előterjesztenie.

A panaszt tehát a Kit. 168. §-ának (2) bekezdésében előírt igényérvényesítési határidő leteltét követően nyújtották be a Döntőbizottsághoz, a panaszos pedig igazolási kérelmet nem terjesztett elő, ezért a Döntőbizottságnak az eljárást Közszolgálati Döntőbizottságról szóló 69/2019. (IV. 4.) Korm. rendelet 21. §-a (3) bekezdésének c) pontja értelmében meg kellett szüntetnie.

ELVI DÖNTŐBIZOTTSÁGI HATÁROZAT 2020/1.

Az öregségi nyugdíjra való jogosultság megállapíthatóságához az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése és a nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel rendelkezés szükséges, ezen feltételek együttes fennállása alapozza meg a Kit. 112. §-ának (3) bekezdése szerinti emelt összegű végkielégítésre való jogosultságot. A nők negyven év jogosultsági időn alapuló nyugdíjazási lehetősége emelt összegű végkielégítést nem alapoz meg.

A panasz: A kormányzati igazgatási szerv a panaszos kormányzati szolgálati jogviszonyát a Kit. 285. §-ának (9) bekezdése alapján a panaszos ez irányú kérelmére felmentéssel megszüntette, részére 10 havi végkielégítést állapított meg. A panaszos további négyhavi illetmény összegének megfelelő végkielégítés megfizetésére kérte kötelezni a kormányzati igazgatási szervet, mivel jogviszonyát az öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzését megelőző öt éven belül szüntették meg. A panaszos hivatkozása 2018. október 30-ig több mint 40 év jogosultsági idővel rendelkezik.

A kormányzati igazgatási szerv védekezése: A kormányzati igazgatási szerv a panasz elutasítását kérte. Előadta, hogy a panaszos születésének időpontjára tekintettel az öregségi nyugdíjra a 2024. évben – 65. életévének betöltésével – lesz jogosult. A felmentési okiratban a panaszos jogviszonyát 2019. május 19. napjával szüntette meg, ezért a Kit. 112. §-ának (3) bekezdésében foglalt törvényi feltétel nem valósult meg, azaz a panaszos nem jogosult a további négyhavi illetményösszeggel megemelt végkielégítésre.

A Döntőbizottság döntése és annak jogi indokai: A Közszolgálati Döntőbizottság a panaszt elutasította.

A panaszos esetében a Kit. 112. §-ának (3) bekezdésében előírtak alkalmazása során az öregségi nyugdíjra való jogosultságot a Kit. 280. §-a (3) bekezdésének a) pontjában meghatározottakra tekintettel kell értelmezni. A Kit. az öregségi nyugdíjra való jogosultság tekintetében is tartalmazza azokat a speciális jogszabályi előírásokat, melyeket e törvény a kormánytisztviselők esetében is alkalmazni rendel. E speciális szabályok szerint az öregségi nyugdíjra való jogosultság megállapíthatóságához egyfelől az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése, másfelől a nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel rendelkezés szükséges. Ezen szabályozás alapján a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 18. §-ának (2a) bekezdésében foglalt jogosultság még nem alapozza meg a Kit. 112. §-ának (3) bekezdése szerinti emelt összegű végkielégítés megállapítását, ahhoz az is szükséges, hogy a panaszos tekintetében az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése öt éven belül megállapítható legyen.

A Kit. 112. § (3) bekezdésének első mondata szerint a végkielégítés mértéke négyhavi illetmény összegével emelkedik, ha a kormánytisztviselő kormányzati szolgálati jogviszonya az öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzését megelőző öt éven belül szűnik meg.

A Kit. 280. §-a (3) bekezdésének a) pontja értelmében e törvény alkalmazásában a kormánytisztviselő nyugdíjasnak minősül, ha az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte és az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel rendelkezik (öregségi nyugdíjra való jogosultság).

A Tny. 18. § (1) bekezdésének g) pontja szerint a társadalombiztosítási öregségi nyugdíjra jogosító öregségi nyugdíjkorhatára annak, aki 1957-ben vagy azt követően született, a betöltött 65. életév.

Ugyanezen szakasz (2a) bekezdése alapján öregségi teljes nyugdíjra életkorától függetlenül jogosult az a nő is, aki legalább negyven év jogosultsági idővel rendelkezik.

A Döntőbizottság megállapította, hogy a csatolt iratok szerint a panaszos 1959. október 16-án született, így a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár a 65. életév. A panaszos az iratok tanúsága alapján a 65. életévét 2024. évben, egész pontosan 2024. október 16-án fogja betölteni, tehát a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt a kormányzati szolgálati jogviszony 2019. május 19-én történő megszűnését követő öt éven belül nem tölti be, ezért a megemelt mértékű végkielégítésre nem jogosult. A panaszos a Kit. 270. §-ának (2) bekezdésében előírt tízhavi illetménynek megfelelő összegű végkielégítésre jogosult.

A panaszos a négyhavi illetmény összegével megemelt mértékű végkielégítésre a Kit. előírásai szerint abban az esetben lenne jogosult, ha a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül szüntették volna meg a kormányzati szolgálati jogviszonyát.
A Döntőbizottság a közszolgálati panaszt a Közszolgálati Döntőbizottságról szóló 69/2019. (IV. 4.) Korm. rendelet 21. §-a (2) bekezdésének b) pontja alapján elutasította. (JHÁT-DB/159/2020)

ELVI DÖNTŐBIZOTTSÁGI HATÁROZAT 2020/2.

Sem a Kit., sem a Kit. vhr. nem teszi lehetővé, hogy a kormánytisztviselő által tanúsított magatartást a fegyelmi jogkör gyakorlója egy már korábban szabályszerűen lefolytatott és lezárult fegyelmi eljárást követően ismételten értékelje és szankcionálja, a megrovást követően hivatalvesztés fegyelmi büntetést szabjon ki. Az a körülmény, hogy a vonatkozó jogszabályok nem tartalmaznak a fegyelmi felelősség azonos tényállás és körülmények mellett történő ismételt elbírálását kifejezett tiltó rendelkezést, nem jelenti azt, hogy a kormányzati igazgatási szerv jogosult ezt megtenni.

A panasz: A kormányzati igazgatási szerv a november 27-én kelt fegyelmi határozatában a panaszossal szemben hivatalvesztés fegyelmi büntetést szabott ki. Előzőleg, november 7-én kelt fegyelmi határozatban megrovás fegyelmi büntetéssel sújtotta. A november 27-én kelt fegyelmi határozat a november 7-én kelt határozatot visszavonta, a két fegyelmi határozat indokolása megegyezik. A panaszos előadta, hogy a november 7-én kelt fegyelmi határozat vele történt közlését követően a kormányzati igazgatási szerv visszavonta a megrovást kiszabó határozatot és hivatalvesztés fegyelmi büntetést állapított meg. Jogellenesnek tartotta az újabb fegyelmi határozat meghozatalát, az új körülményt nem tartalmazott, kizárólag a fegyelmi büntetést változtatta meg, valamint a Kit. 68. §-ának (2) bekezdésébe ütközik. A november 7-én kelt határozat a címzettel való közléssel hatályossá vált, ezt követően annak módosítására vagy visszavonására kizárólag a hozzájárulása alapján lett volna lehetőség. Egyebekben vitatta az első fegyelmi határozatban terhére rótt vétkes kötelezettségszegést is.

A kormányzati igazgatási szerv védekezése: A kormányzati igazgatási szerv a panasz elutasítását kérte. Előadta, hogy július 26. napján belső ellenőrzés keretében megállapította, hogy a panaszos két éven át folyamatosan lakhatási költségtérítést vett fel annak ellenére, hogy a vonatkozó jogszabály alapján arra nem volt jogosult. A kormányzati igazgatási létszámgazdálkodásról, valamint a kormányzati igazgatási szerveket és azok foglalkoztatottjait érintő egyes személyügyi kérdésekről szóló 88/2019. (IV. 23.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Kit. vhr.) foglalt szabályokat betartva kezdeményezte és folytatta le a fegyelmi eljárást. A panaszos fegyelmi felelősségét megállapították, őt november 7-én megrovás fegyelmi büntetéssel sújtották. A vizsgálat során felmerült tények – úgymint a jogosulatlanul felvett összeg nagysága, a jogellenes állapot hosszú ideig tartó fennállása, továbbá a jogszabályváltozás nem ismerete – alapján a munkáltatói jogkör gyakorlója átfogó mérlegelés után és a szándékosságot valószínűsítve úgy döntött, hogy a megrovás fegyelmi büntetést a megbomlott bizalmi viszonyra tekintettel visszavonja, és helyette a kormányzati igazgatási szerv érdekeinek súlyos sérelmével inkább arányban álló hivatalvesztés fegyelmi büntetést szab ki. Jogszabály nem tiltja, hogy a fegyelmi jogkör gyakorlója súlyosabb büntetést állapítson meg. A megrovást kiszabó fegyelmi határozat nem minősül jognyilatkozatnak, így azt jogszerűen vissza lehetett vonni, a megrovás fegyelmi büntetés pedig semmilyen joghatást nem váltott ki, sem jogosultságot, sem kötelezettséget nem keletkeztetett. A kormányzati igazgatási szervtől nem volt elvárható, hogy a panaszos jogviszonyát fenntartsa. Az új fegyelmi határozat a visszavont határozat helyébe lépett, amely a kötelezettségszegés súlyával arányban álló büntetést tartalmaz, ezért érvényes és hatályos.

A Döntőbizottság döntése és annak jogi indokai: A Döntőbizottság a panasznak részben helyt adott, a kormányzati szolgálati jogviszony jogellenes megszüntetésével összefüggésben elmaradt illetmény, héthavi átalánykártérítés és a felmerült kár megfizetésére kötelezte a kormányzati igazgatás szervet.

A Döntőbizottság által megállapított tényállás szerint a panaszossal szemben fegyelmi eljárást folytatattak le, melynek eredményeképpen a november 7-én kelt fegyelmi határozatban megállapították, hogy a panaszos fegyelmi vétséget követett el, és őt megrovás fegyelmi büntetéssel sújtották. A panaszos a fenti határozatot november 12-én vette át. November 27-én újabb fegyelmi határozatot hoztak, amelyben a panaszost hivatalvesztés fegyelmi büntetéssel sújtották november 28-ai hatállyal. E határozat – először az előző fegyelmi határozat szövegével egyezően – megállapította, hogy a panaszos „ellen elrendelt fegyelmi eljárás keretében lezajlott vizsgálat feltárta, hogy a kormányzati szolgálati jogviszonyából eredő kötelezettségét vétkesen megszegte”, majd nóvumként hozzátette, hogy „melyet a tények és körülmények ismételt áttekintése és értékelése – annak súlya tekintetében is – megerősített, ezért a […] november 07-én kelt […] döntést visszavonom”. A két fegyelmi határozat indokolása megegyezik.

A kormánytisztviselők fegyelmi felelősségére vonatkozó legalapvetőbb rendelkezéseket a Kit. 166. §-a tartalmazza, míg a fegyelmi eljárás részletszabályai a Kit. vhr.-ben találhatók. A Kit. 166. §-ának (1) bekezdése szerint „Fegyelmi vétséget követ el a kormánytisztviselő, ha kormányzati szolgálati jogviszonyból eredő kötelezettségét vétkesen megszegi.”, míg (10) bekezdésének első mondata alapján „Fegyelmi vétség elkövetésének alapos gyanúja esetén a munkáltatói jogkör gyakorlója köteles az eljárást megindítani”.

A Kit. vhr. részletesen meghatározza a fegyelmi eljárás lefolytatásának szabályait és az azzal összefüggő olyan garanciális szabályokat, amelyektől eltérést nem enged. Az eljárás részletes szabályozása szavatolja, hogy a fegyelmi felelősség vagy annak esetleges hiánya megfelelően feltárható legyen. A Kit. vhr. 96. §-ának (1) bekezdése rögzíti, hogy „A fegyelmi eljárás a vizsgálattal indul”, a 95. §-a szerint pedig „A fegyelmi jogkör gyakorlója a fegyelmi eljárás megindításával egyidejűleg írásban értesíti a kormánytisztviselőt, valamint három munkanapon belül kijelöli a vizsgálóbiztost. Az írásbeli értesítésnek tartalmaznia kell a kötelezettségszegést, az annak alapjául szolgáló magatartást és az elkövetési időpontot”. A fegyelmi eljárás a fegyelmi határozat meghozatalával zárul, amelyben vagy megszüntetik a fegyelmi eljárást vagy a fegyelmi jogkör gyakorlója, illetve a fegyelmi tanács megállapítja a fegyelmi felelősséget és fegyelmi büntetést szab ki.

A kormányzati igazgatási szerv a november 7-én kelt határozatával megállapította a panaszos fegyelmi felelősségét és indokolással ellátott határozatában fegyelmi büntetésként megrovást alkalmazott. A Kit. vhr. szabályai szerint lefolytatott eljárás ezzel lezárult, a panaszos fegyelmi felelősségét a fegyelmi jogkör gyakorlója az általa szükségesnek és arányosnak ítélt szankció kiszabásával elbírálta. E fegyelmi határozatot a panaszosnak november 12-én kézbesítették.

A panaszos a november 7-én kelt fegyelmi határozattal szemben december 6-án közszolgálati panaszt nyújtott, amelyet a Döntőbizottság önálló eljárásában elbírált.

A Döntőbizottság a panasszal támadott, november 27-én kelt fegyelmi határozatot megvizsgálva megállapította, hogy e határozat ugyanazon fegyelmi vétség tekintetében ismételten megállapította a panaszos fegyelmi felelősségét, majd hivatalvesztés fegyelmi büntetést szabott ki oly módon, hogy a korábbi fegyelmi eljárás vizsgálati megállapításait vette alapul. A kormányzati igazgatási szerv az új fegyelmi határozatban a legenyhébb fegyelmi büntetés helyett a legsúlyosabb fegyelmi büntetést szabta ki. E határozat rendelkező részében azt rögzítette, hogy a fegyelmi jogkör gyakorlója a tények és körülmények ismételt áttekintése és értékelése útján hozta meg a határozatot, illetve az előző fegyelmi határozat visszavonásáról rendelkezett.

Sem a Kit., sem pedig a Kit. vhr. nem teszi lehetővé, hogy a panaszos által tanúsított magatartást a fegyelmi jogkör gyakorlója egy már korábban szabályszerűen lefolytatott és lezárult fegyelmi eljárást követően ismételten értékelje és szankcionálja.

A fegyelmi eljárás során a vizsgálati szakaszban valamennyi releváns tényt és körülményt feltártak, a két fegyelmi határozat egybevetéséből egyértelműen látszik, hogy azok teljesen azonos indokolást tartalmaznak, a fegyelmi jogkör gyakorlója november 7-én és november 27-én azonos tényekről és körülményekről bírt tudomással. A november 27-én kelt fegyelmi határozat rendelkező része a tények és körülmények ismételt áttekintésére és értékelésére hivatkozik, erre azonban kizárólag a fegyelmi eljárás keretében kerülhet sor, amint az a panaszossal szemben lefolytatott fegyelmi eljárás során meg is történt, melynek eredményeképpen a fegyelmi jogkör gyakorlója meghozta döntését, a november 7-én kelt fegyelmi határozatát.

A Döntőbizottság nem osztotta a kormányzati igazgatási szerv azon érvelését, hogy jogszabály nem tiltja, hogy a fegyelmi jogkör gyakorlója súlyosabb büntetést állapítson meg. Az a körülmény, hogy a vonatkozó jogszabályok nem tartalmaznak a fegyelmi felelősség azonos tényállás és körülmények mellett történő ismételt elbírálását kifejezett tiltó rendelkezést, nem jelenti azt, hogy a kormányzati igazgatási szerv jogosult ezt megtenni. A jogszabályok rendelkezéseit nem önmagukban, hanem teljes egészében és összefüggéseikkel együttesen kell értelmezni és alkalmazni. Maga a Kit. rendelkezik úgy, hogy a 168. § (2) bekezdésének d) pontjában biztosítja a fegyelmi határozatokkal szemben a jogvita kezdeményezését. Ez azt jelenti, hogy a fegyelmi határozat meghozatalával és annak a panaszos részére történő kézbesítésével megnyílik a lehetőség a fegyelmi határozattal szembeni jogorvoslat érvényesítésére. A közszolgálati jogvita kezdeményezését követően a fent hivatkozott tényeket és körülményeket már a Közszolgálati Döntőbizottság jogosult vizsgálni. A Kit. 168. §-ának (4) bekezdése szerint „A Közszolgálati Döntőbizottság döntésével szemben a kormánytisztviselő, illetve a kormányzati igazgatási szerv bírósághoz fordulhat”. Utóbbi esetben a fegyelmi eljárás és a fegyelmi határozat jogszerűségének vizsgálata már a bíróság feladata. E szabályozásból is következik, hogy amennyiben a fegyelmi jogkör gyakorlója egy adott fegyelmi vétség tekintetében döntést hozott, megszűnik a lehetősége arra, hogy az adott fegyelmi vétség tekintetében további döntést hozzon. A fegyelmi jogkör gyakorlójának november 7-én meghozott fegyelmi határozatával a panaszos adott fegyelmi vétsége elbírálttá, fegyelmi felelőssége megállapítottá vált. Ez azt jelenti, hogy amikor a kormányzati igazgatási szerv november 27-én ismételten fegyelmi határozatot hozott, a panaszos fegyelmi felelősségének fennállását már nem állapíthatta meg.

Amennyiben ez nem így lenne, és egy fegyelmi határozatot bármikor vissza lehetne vonni, majd új fegyelmi határozatot lehetne hozni és új fegyelmi büntetést lehetne kiszabni, értelmét veszítené a Kit. 168. § (2) bekezdésének d) pontjában biztosított jogvita kezdeményezésének lehetősége. Mindez felveti a jogbiztonság sérelmét is.

A jogbiztonság mint alapvető jogi érték a jog lényegéből következik. A jogszabályok rendelkezéseivel szembeni alapvető elvárás, hogy megteremtsék az előreláthatóságot, kiszámíthatóságot és a hatálya alá tartozó személyek a beléjük vetett bizalom alapján előre láthassák valamely magatartásuk lehetséges következményeit. Ezért a kormányzati igazgatási szerv eljárása alkalmas arra, hogy a jogbiztonság sérelmével járjon.

A Döntőbizottság a fentiek alapján megállapította, hogy a kormányzati igazgatási szerv jogellenesen járt el, amikor a panaszos már elbírált fegyelmi felelőssége tárgyában ismételten döntést hozott.

A Kit. vhr. szigorú szabályokat ír elő arra vonatkozóan, hogy fegyelmi határozat mi alapján és milyen határidőn belül hozható. Az eljárási szabályok időbeli korlátokat is megállapítanak a fegyelmi határozat meghozatala szempontjából. Többek között a Kit. vhr. 102. § (2) bekezdésének első mondata szerint „Ha a fegyelmi jogkör gyakorlója fegyelmi tanácsot nem jelöl ki, a jelentés kézhezvételétől számított 22 munkanapon belül dönt a fegyelmi felelősség tárgyában, döntését indokolt írásbeli határozatba foglalja”. Ebből következően egy a fenti határidőn túl meghozott fegyelmi határozat – mint amilyen a november 27-én kelt határozat – már eleve jogellenes.

A Döntőbizottság fentiek alapján a Közszolgálati Döntőbizottságról szóló 69/2019. (IV. 4.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés a) pontjának második fordulata alapján a közszolgálati panasznak részben helyt adó döntést hozott. (JHÁT-DB/10/2020)

ELVI DÖNTŐBIZOTTSÁGI HATÁROZAT 2020/3.

A Kit. 86. §-ának (9) bekezdése rögzíti, hogy a kormányzati szolgálati jogviszony indokolás nélküli, azonnali hatállyal történő megszüntetésére a feleknek a próbaidő alatt van lehetőségük. Az intézkedésre akár a próbaidő utolsó napján is meghozható. A panaszos erre figyelemmel alaptalanul sérelmezte, hogy jogviszonyát a próbaidő letelte előtt négy nappal szüntették meg.

A kormányzati igazgatási szervnek nem volt arra vonatkozó jogszabályi kötelezettsége, hogy megindokolja a panaszos jogviszonyának megszüntetését. A kormányzati igazgatási szerv élt a Kit. 105. § (1) bekezdésének e) pontjában biztosított lehetőséggel, amely alapján a próbaidő alatt a kormányzati szolgálati jogviszonyt indokolás nélkül azonnali hatállyal megszüntethette. A jogviszony megszüntetéséről rendelkező okirat e rendelkezéssel összhangban indokolást nem tartalmazott, a jogviszony megszüntetésének indokát a Közszolgálati Döntőbizottság nem vizsgálhatta.

A panasz: A kormányzati igazgatási szerv január 27. napján a panaszos kormányzati szolgálati jogviszonyát a Kit. 105. § (1) bekezdésének e) pontja alapján próbaidő alatt azonnali hatállyal megszüntette. A panaszos sérelmezte, hogy a kormányzati igazgatási szerv a jogviszonyát a hathónapos próbaidő lejárta előtt négy nappal szüntette meg, így a döntés időbeli közlésére tekintettel nem volt arra lehetősége, hogy olyan módon tudjon elhelyezkedni – 30 napon belül –, hogy a kormányzati szolgálati jogviszonya folyamatos legyen. Előadta, hogy munkáját 35 éves közszférában eltöltött jogviszonya alapján sikerrel végezte, hozzáértését vezetői szóban elismerték, munkájával kapcsolatban semmilyen kifogás nem merült fel.

A kormányzati igazgatási szerv védekezése: A kormányzati igazgatási szerv a közszolgálati panasz elutasítását kérte. Előadta, hogy a panaszost augusztus 1. napjától nevezte ki hat hónap próbaidő kikötésével. A próbaidő a következő év január 31. napjával járt volna le, azonban a panaszos kormányzati szolgálati jogviszonyát január 27. napjával azonnali hatállyal megszüntették. A panaszos a kinevezését elfogadta, amellyel egyben tudomásul kellett vennie azt is, hogy január 31. napjáig próbaidő alatt áll, illetve tisztában kellett lennie a próbaidő jogintézményének rendeltetésével is. Hivatkozott a Kit. 86. §-ának (9) bekezdésében foglaltakra, miszerint a próbaidő alatt a kormányzati szolgálati jogviszonyt bármelyik fél indokolás nélkül, azonnali hatállyal megszüntetheti, illetve, hogy a kormányzati szolgálati jogviszony próbaidő alatt azonnali hatállyal történő megszüntetésekor a kormányzati igazgatási szervet nem terheli indokolási kötelezettség.

A Döntőbizottság döntése és annak jogi indokai: A Közszolgálati Döntőbizottság a panaszt elutasította.

A Döntőbizottság által megállapított tényállás szerint a kinevezési okmány szerint a kormányzati igazgatási szerv augusztus 1. napi hatállyal kormánytisztviselővé nevezte ki a panaszost. A panaszos a kinevezési okmány „beosztási okirat (kormányzati szolgálati jogviszony)” megnevezésű részét augusztus 16. napján átvette.

A Kit. 86. §-ának (7) bekezdése alapján a közszolgálatban a próbaidő kikötése – bizonyos szűk kivételektől eltekintve – kötelező. A kormányzati igazgatási szerv a jogszabály kötelező rendelkezését követve a beosztási okiratban 6 hónapig, azaz a következő év január 31. napjáig tartó próbaidőt kötött ki.

A kormányzati igazgatási szerv a január 27. napján kelt intézkedésével a panaszos kormányzati szolgálati jogviszonyát azonnali hatállyal a próbaidő alatt megszüntette. A kormányzati szolgálati jogviszonyt megszüntető okiratot a hivatalvezető mint a munkáltatói jogkör gyakorlója fokozott biztonságú elektronikus aláírással kiadmányozta, azt a panaszos ügyfélkapujára elektronikusan megküldték. Az okiratot a panaszos a letöltési igazolás tanúsága szerint január 27-én letöltötte. Mindezek alapján a kormányzati igazgatási szerv a fenti intézkedését a január 31-ig kikötött próbaidő alatt hozta meg, azt a panaszossal a próbaidő leteltét megelőzően szabályszerűen közölte. A Kit. 86. §-ának (9) bekezdése rögzíti, hogy a kormányzati szolgálati jogviszony indokolás nélküli, azonnali hatállyal történő megszüntetésére a feleknek a próbaidő alatt van lehetőségük. Az intézkedésre akár a próbaidő utolsó napján is meghozható. A panaszos erre figyelemmel alaptalanul sérelmezte, hogy jogviszonyát a próbaidő letelte előtt négy nappal szüntették meg.

A próbaidő jogintézményének célja egy olyan időtartam létrehozása, amely alatt a felek kölcsönösen tapasztalatot szerezhetnek arról, hogy képesek-e együttműködni. Egyfelől a kormányzati igazgatási szerv meggyőződhet arról, hogy a kormánytisztviselő munkavégzése megfelelő szintű-e, másfelől a kormánytisztviselő is megtapasztalhatja, hogy a végzett munka elképzeléseinek megfelel-e, kívánja-e azt a továbbiakban végezni. A próbaidő alatti jogviszony egyfajta lazább, függő jogi helyzetet hoz létre a kormányzati igazgatási szerv és a kormánytisztviselő között annyiban, hogy bármelyik félnek joga van helyzetét a próbaidő alatt mérlegelni és dönteni a tekintetben, hogy a jogviszonyt fenn kívánja-e tartani vagy azt meg kívánja-e szüntetni. A megszüntetés melletti döntés esetén sem a kormányzati igazgatási szervet, sem a kormánytisztviselőt nem terheli indokolási kötelezettség (BH 1995.608., amely a jelen ügyben is irányadó).
A Kit hivatkozott rendelkezései alapján a kormányzati igazgatási szervnek nem volt arra vonatkozó jogszabályi kötelezettsége, hogy megindokolja a panaszos jogviszonyának megszüntetését. A kormányzati igazgatási szerv élt a Kit. 105. § (1) bekezdésének e) pontjában biztosított lehetőséggel, amely alapján a próbaidő alatt a kormányzati szolgálati jogviszonyt indokolás nélkül azonnali hatállyal megszüntethette. A jogviszony megszüntetéséről rendelkező okirat e rendelkezéssel összhangban indokolást nem tartalmazott, a jogviszony megszüntetésének indokát a Döntőbizottság nem vizsgálhatta, ezért a panaszos által a megszüntetés „valódi okával” összefüggésben előadottakat nem értékelte.

A Döntőbizottság a fentiekre tekintettel megállapította, hogy a panaszos kormányzati szolgálati jogviszonyának próbaidő alatt indokolás nélkül, azonnali hatállyal történő megszüntetése megfelel a jogszabályi előírásoknak, ezért a közszolgálati panaszt az R. 21. § (2) bekezdésének b) pontja alapján el kellett utasítani. (JHÁT-DB/85/2020)

ELVI DÖNTŐBIZOTTSÁGI HATÁROZAT 2021/1.

A Kit. 85. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint a kormányzati szolgálati jogviszony a kinevezéssel és annak elfogadásával – tehát a felek egyező akaratával – jön létre, és egyaránt létrehozható határozatlan és határozott időre. A határozatlan és a határozott időtartam közötti választásra azonban csak a létesítés időpontjában van lehetőség.

A határozatlan és határozott idő közötti választás a kinevezés egyoldalú módosításakor nem illeti meg a munkáltatói jogkör gyakorlóját, a jogviszony tartalmának ilyen jellegű módosítása – a felek egyező akaratának hiányában – nem múlhat a kormányzati igazgatási szerv egyoldalú elhatározásán. Egy ilyen tartalmú kinevezésmódosítás ugyanis a határozott idő leteltével a kormánytisztviselő jogviszonyának megszűnéséhez vezet(het).

A panasz: A kormányzati igazgatási szerv a Kit. 89. §-ának (1) bekezdése alapján a panaszos határozatlan idejű kormányzati szolgálati jogviszonyát határozott idejűre módosította, a módosítás értelmében a panaszos jogviszonya a Kit. 85. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján más kormánytisztviselő távolléte idejére, legkésőbb 2020. július 27. napjáig szólt (1. kinevezésmódosítás). A kormányzati igazgatási szerv további intézkedésekkel a határozott idő lejártát előbb legkésőbb 2020. szeptember 27. napjában (2. kinevezésmódosítás), majd előreláthatólag 2020. november 30. napjában határozta meg (3. kinevezésmódosítás). A panaszos az eredeti állapot – a határozatlan időtartamú jogviszonya – helyreállítását és a kormányzati igazgatási szerven belüli vagy más minisztériumhoz történő áthelyezését kérte.

A kormányzati igazgatási szerv védekezése: A kormányzati igazgatási szerv a panasz elutasítását kérte. Hivatkozott a Kit. 89. §-ának (1) és (2) bekezdéseire, amelyek szerint a kinevezést a munkáltatói jogkör gyakorlója egyoldalú jognyilatkozatával módosíthatja, és a kinevezés módosítására a kinevezésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. A kinevezésre vonatkozó szabályok között utalt a Kit. 85. §-ának (1) bekezdésére, amely rögzíti, hogy a kormányzati szolgálati jogviszony határozott időre is létrehozható. Hangsúlyozta, hogy az 1. kinevezésmódosítás a Kit. 59. §-ában foglalt álláshely-váltáshoz kapcsolódott, így nem érintette a panaszos kormányzati szolgálati jogviszonyának fennállását. A 2. és 3. kinevezésmódosításban mindössze a határozott idő várható lejárta módosult. A panaszos hivatkozásával ellentétben nincsen szó az „elbocsátásáról”, mivel jelenleg is a kormányzati igazgatási szerv állományában foglalkoztatják.

A Döntőbizottság döntése és annak jogi indokai: A Közszolgálati Döntőbizottság a panasznak részben helyt adott, a kinevezésmódosításokat hatályon kívül helyezte, ezt meghaladóan, a panaszosnak a kormányzati igazgatási szerven belüli, illetőleg más minisztériumba való áthelyezése iránti kérelme tekintetében a panaszt elutasította.

Az 1. kinevezésmódosítás álláshely-váltáshoz kapcsolódott, amellyel összefüggésben a Kit. 59. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az álláshely-váltás nem érinti a kormánytisztviselő kormányzati szolgálati jogviszonyának fennállását. A Kit. 89. §-ának (1) bekezdése alapján a munkáltatói jogkör gyakorlója egyoldalú jognyilatkozatával módosíthatja a kinevezést, azonban a jogszabályi rendelkezéseket nem önmagukban, hanem a Kit.-ben foglalt valamennyi rendelkezéssel való összefüggésükben kell értelmezni és alkalmazni. Ennek megfelelően figyelembe kell venni a Kit. 89. §-ának (2) bekezdésében foglalt azon kitételt, mely szerint a kinevezésmódosításra a kinevezésre vonatkozó szabályokat „megfelelően” kell alkalmazni. A „megfelelően” feltételt jelen esetben a Kit. 85. §-ának (1) és (2) bekezdésének alkalmazásakor szükséges érvényesíteni. A Kit. 85. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint a kormányzati szolgálati jogviszony a kinevezéssel és annak elfogadásával – tehát a felek egyező akaratával – jön létre, és egyaránt létrehozható határozatlan és határozott időre. A határozatlan és a határozott időtartam közötti választásra azonban csak a létesítés időpontjában van lehetőség, erre utal a Kit. 85. §-a (2) bekezdésének második fordulata, amely a „létrehozható” szóhasználattal meghatározza annak időpontját, amikor a felek még a jogviszony határozatlan és határozott idejét meghatározhatják. Ez az időpont a jogviszony létesítése, amely a fentiekben előadottak szerint a kinevezéssel és annak elfogadásával, azaz konszenzussal jön létre. A határozatlan és határozott idő közötti választás a kinevezés egyoldalú módosításakor már nem illeti meg a munkáltatói jogkör gyakorlóját, a jogviszony tartalmának ilyen jellegű módosítása – a felek egyező akaratának hiányában – nem múlhat a kormányzati igazgatási szerv egyoldalú elhatározásán. Egy ilyen tartalmú kinevezésmódosítás ugyanis a határozott idő leteltével a kormánytisztviselő jogviszonyának megszűnéséhez vezet(het). Az intézkedéssel előfordulhatna, hogy az érintett tisztviselő jogviszonya akár már másnap megszűnik, ha a távollévő munkatárs visszatér, vagy az iratban meghatározott „legkésőbbi” időpont bekövetkezik.

Amennyiben a kinevezés egyoldalú módosításakor a fenti lehetőség választható lenne, az azt jelentené, hogy a kormányzati igazgatási szerv a kormánytisztviselő jogviszonyát egyoldalú intézkedésével, indokolás nélkül megszüntethetné, anélkül, hogy ehhez felmentési jogcímet kellene társítania. A kinevezésmódosításra vonatkozó, a Kit. 89. §-ának (1) és (2) bekezdéseiben foglalt jogalkotói szándék nem irányulhatott olyan kinevezésmódosításra, amely a tisztviselő akaratától függetlenül a kormánytisztviselői jogviszony megszűnését vonja maga után, figyelemmel arra is, hogy a jogalkotó a Kit. 89. §-ának (3) bekezdésében foglalt esetekben a kormánytisztviselőre bízta, hogy kíván-e élni a felmentése kérelmezésének lehetőségével.

Az álláshely-váltás nem érinti, nem érintheti a kormánytisztviselő kormányzati szolgálati jogviszonyának fennállását, amely előírás a támadott kinevezésmódosítás esetében nyilvánvalóan nem érvényesül: az abban foglalt határozott idő lejárta ugyanis a Kit. 104. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján a kormányzati szolgálati jogviszony megszűnését vonja maga után. Ennek szempontjából nincsen jelentősége annak, hogy a kormányzati igazgatási szerv által a fenti intézkedést követően meghozott két további kinevezésmódosítás alapján a panaszos kormányzati szolgálati jogviszonya jelenleg is fennáll.

A fentekben kifejtettek szerint az 1. kinevezésmódosítás nem felel meg a jogszabályi rendelkezéseknek. E kinevezésmódosítás jogellenességére tekintettel az azt módosító 2. kinevezésmódosítás, valamint az azt követő 3. kinevezésmódosítás szintén jogellenes.

A Döntőbizottság a közszolgálati panasznak a Közszolgálati Döntőbizottságról szóló 69/2019. (IV. 4.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés a) pontjának második fordulata alapján részben helyt adott, ezt meghaladóan, a panaszosnak a kormányzati igazgatási szerven belüli, illetőleg más minisztériumba való áthelyezése iránti kérelme tekintetében a panaszt elutasította.

ELVI DÖNTŐBIZOTTSÁGI HATÁROZAT 2021/2.

A Kit. az „írásbeli figyelmeztetés” jogintézményét nem ismeri, arra vonatkozóan semmilyen rendelkezést nem tartalmaz, az nem szerepel a kiszabható fegyelmi büntetések között. A törvény a fegyelmi felelősség szabályai körében, a 166. §-ban rendelkezik azokról az esetekről, amikor a kormánytisztviselő vétkesen megszegi a kormányzati szolgálati jogviszonyból eredő kötelezettségét, avagy felmerül ennek a gyanúja. A kormányzati igazgatási szerv a kormánytisztviselő fegyelmi felelősségét a fenti szabályozástól eltérő módon nem állapíthatja meg.

A panasz: A kormányzati igazgatási szerv írásbeli figyelmeztetésben részesítette a panaszost, majd három hónappal később „átlag alatti” szintűnek értékelte a munkateljesítményét. A panaszos az írásbeli figyelmeztetés alaptalanságának megállapítását, valamint a teljesítményértékelés megsemmisítését kérte. Arra hivatkozott, hogy az írásbeli figyelmeztetésben részletezett mulasztásokban vétlen, azok a műszerek meghibásodása és a karbantartás késlekedése miatt, önhibáján kívül történtek.

A kormányzati igazgatási szerv védekezése: A panasszal támadott írásbeli figyelmeztetés egy olyan informális fegyelmezés, amellyel szemben nem lehet a Közszolgálati Döntőbizottsághoz fordulni. Az írásbeli figyelmeztetést a fokozatosság elvére figyelemmel adták ki és tájékoztatták a panaszost arról, hogy amennyiben további kifogás merül fel a munkáját illetően, fegyelmi felelősségre fogják vonni. Az írásbeli figyelmeztetésben részletezett problémák kihatottak a teljesítményértékelés eredményére, ám azt nem csupán az az abban foglaltak alapján, hanem összességében a panaszos értékelési időszakban nyújtott teljesítménye alapján készítették el. A teljesítményértékelés során maradéktalanul betartották a vonatkozó eljárási szabályokat.

A Döntőbizottság döntése és annak jogi indokai: A Közszolgálati Döntőbizottság a panasznak részben helyt adott, az írásbeli figyelmeztetést hatályon kívül helyezte, ezt meghaladóan – a teljesítményértékelés tárgyában – a panaszt elutasította.

A támadott írásbeli figyelmeztetésben számos mulasztást és kötelezettségszegést róttak a panaszos terhére: a feladataival kapcsolatos elmaradásokat, nem megfelelő színvonalon végzett „betanítást” és rossz munkakapcsolatokat.

Az írásbeli figyelmeztetésben ugyan nincs jogszabályi hivatkozás, azonban a panaszos számára felrótt kötelezettségszegések tartamilag a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Kit.) 93. §-ának (1) bekezdésében foglalt kormánytisztviselői kötelezettségek megsértését jelentik.

A Kit. 166. §-ának (1) bekezdése szerint: „Fegyelmi vétséget követ el a kormánytisztviselő, ha kormányzati szolgálati jogviszonyból eredő kötelezettségét vétkesen megszegi”. Ugyanezen szakasz (2) bekezdése szerint: „A fegyelmi vétséget elkövető kormánytisztviselővel szemben kiszabható fegyelmi büntetések:

a) megrovás;

b) illetménycsökkentés besorolási kategórián belül;

c) vezetői álláshelyről nem vezetői álláshelyre helyezés;

d) hivatalvesztés.”

A Kit. 166. §-ának (10) bekezdése értelmében: „Fegyelmi vétség elkövetésének alapos gyanúja esetén a munkáltatói jogkör gyakorlója köteles az eljárást megindítani. Nem lehet fegyelmi eljárást indítani, ha a kötelezettségszegés felfedezése óta három hónap, illetve a fegyelmi vétség elkövetése óta három év eltelt.”

Az írásbeli figyelmeztetésben fegyelmi eljárás lefolytatása nélkül állapítottak meg vétkes kötelezettségszegést a panaszos terhére. A Kit. az „írásbeli figyelmeztetés” jogintézményét nem ismeri, arra vonatkozóan semmilyen rendelkezést nem tartalmaz, az a kiszabható fegyelmi büntetések között nem szerepel. A Kit. a 166. §-ában rendelkezik a fegyelmi felelősség szabályairól, vagyis arról az esetről, amikor a kormánytisztviselő a kormányzati szolgálati jogviszonyból eredő kötelezettségét vétkesen megszegi (vagy felmerül ennek gyanúja). A kormányzati igazgatási szerv a kormánytisztviselő fegyelmi felelősségét a fenti szabályozástól eltérő módon nem állapíthatja meg. A panaszos által el nem végzett feladatokat és az általa tanúsított magatartást a kormányzati igazgatási szervnek fegyelmi eljárás keretében kellett volna kivizsgálnia. A fegyelmi eljárás során érvényre juthattak volna az irányadó eljárásjogi garanciák is.

ELVI DÖNTŐBIZOTTSÁGI HATÁROZAT 2021/3.

A munkáltatói jogkör gyakorlója jogosult mérlegelési jogkörében eldönteni, hogy mely kormánytisztviselőt részesíti motivációs elismerésben. A Kit. 143. §-a és a 88/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet egyaránt feltételes módban szabályoz, a kormánytisztviselő részére adható juttatásként rendelkezik a motivációs elismerésről.

A panasz: A panaszos sérelmezte, hogy nem részesült motivációs elismerésben. Hivatkozása szerint a kormányzati szolgálati jogviszonyát november 27-én érdemtelenség jogcímén felmentéssel megszüntették. Előadása szerint október 28-án arról tájékoztatták, hogy a motivációs elismerést részére is kifizetik, de a juttatást mégsem kapta meg. Kitért arra, hogy esetében nem állt fenn olyan ok, amely kizárná, hogy motivációs elismerésben részesüljön. Sérelmezte, hogy a juttatás kifizetésének elmaradását a kormányzati igazgatási szerv nem indokolta.

A kormányzati igazgatási szerv védekezése: A kormányzati igazgatási szerv a panasz elutasítását kérte. Utalt a panaszos kormányzati szolgálati jogviszonyának érdemtelenség jogcímén felmentéssel történő megszüntetésére, e körben kitért arra, hogy a felmentést megalapozó panaszosi magatartás október 12-én történt, erről a panaszos szervezeti egységének vezetője október 19-én tájékoztatta a Személyügyi Főosztály vezetőjét. Álláspontja szerint az érdemtelenség alapjául szolgáló cselekmény elkövetésére tekintettel a motivációs elismerés kifizetése a juttatás céljával ellentétes lett volna, nem kívánt fizetni juttatást olyan kormánytisztviselő részére, akinek kormányzati szolgálati jogviszonyát érdemtelenség jogcímen kívánta megszüntetni.

A Döntőbizottság döntése és annak jogi indokai: A Közszolgálati Döntőbizottság a panaszt elutasította.

A Döntőbizottság a motivációs elismerés tekintetében a 2019. január 1-től hatályos a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvénynek (a továbbiakban: Kit.) az érdemek elismerésére vonatkozó szabályaiból és a juttatás rendeltetéséből, céljából indult ki.

A Kit. 141. § (1) bekezdésének c) pontja kimondja, hogy „A kormánytisztviselő a következő érdemelismerésekben részesíthető: [...] motivációs elismerés”.

A Kit. 143. §-a a motivációs elismerést úgy határozza meg, hogy „A kormánytisztviselő valamely kompetenciájára, speciális képességére, ismeretére, tudására figyelemmel motivációs elismerésben részesíthető, amennyiben az adott álláshelyen történő munkavégzése a munkáltatói jogkör gyakorlójának kiemelt érdeke”.

A kormányzati igazgatási létszámgazdálkodásról, valamint a kormányzati igazgatási szerveket és azok foglalkoztatottjait érintő egyes személyügyi kérdésekről szóló 88/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 88/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet) 30. §-ának (1) bekezdése szerint „A Kit. 143. §-ában foglaltaknak megfelelően a kormánytisztviselő motivációs elismerésben részesíthető, így különösen

a) magas színvonalú munkája elismeréseként, vagy

b) egy adott feladat kiváló teljesítésének elismeréseként”.

A 88/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet megállapítja azokat a feltételeket is, amelyekkel az elismerésben részesülő személynek rendelkeznie kell. Így a kormánytisztviselőnek a kormányzati igazgatási szervnél legalább hat hónapos kormányzati szolgálati jogviszonnyal kell rendelkeznie, nem állhat próbaidő hatálya alatt, illetőleg a felmentési vagy lemondási idejét töltő kormánytisztviselő nem részesíthető a juttatásban.

A panaszos szervezeti egységének vezetője október 28-án - elektronikus úton - arról adott tájékoztatást, hogy a kormányzati igazgatási szerv az adott évre vonatkozóan 580.000 forint motivációs elismerés kifizetéséről döntött. A tájékoztatás kitért arra, hogy nem részesül motivációs elismerésben, aki a próbaidő hatálya alatt áll, a felmentési idejét tölti, és aki tartós betegállományban van.

A kormányzati igazgatási szerv a panaszost nem részesítette juttatásban. Erre tekintettel a panaszos a kormányzati igazgatási szervtől kérte kifizetni a motivációs elismerés összegét és annak késedelmi kamatát. A kormányzati igazgatási szerv válasziratában vitatta a panaszosi követelés jogalapját, összegszerűségét, előadta, hogy nem áll módjában a kifizetés teljesítése.

A Kit. 141. §-ának (1) bekezdése rendelkezik a kormánytisztviselő részére adható érdemelismerésekről, melyek között nevesíti a motivációs elismerést is. A Kit. 143. §-a meghatározza, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója milyen szempontok alapján részesítheti motivációs elismerésben a kormánytisztviselőt, az elismerésben részesítés feltételeit és a juttatás mértékét pedig a 88/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet tartalmazza.

A Kit. és a 88/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet egyaránt feltételes módban szabályoz, a kormánytisztviselő részére adható juttatásként rendelkezik a motivációs elismerésről. Ennek megfelelően a munkáltatói jogkör gyakorlója jogosult mérlegelési jogkörében eldönteni, hogy mely kormánytisztviselőt részesíti motivációs elismerésben.

A kormányzati igazgatási szerv okirati bizonyítékként csatolta a munkáltatói jogkör gyakorlójának utasítását, amely - a jogszabályi előírásokra figyelemmel - ugyancsak az elismerés lehetőségét teremti meg, nem mondja ki, hogy a feltételeknek megfelelő, illetve a kizáró szabályozás alá nem tartozó kormánytisztviselők automatikusan jogosultak lesznek az elismerésre. A munkáltatói jogkör gyakorlója személyre szabott mérlegelés alapján jogszerűen dönthetett úgy, hogy bizonyos kormánytisztviselőknek - így a panaszosnak - motivációs elismerést nem állapít meg.

A fent részletezett indokok alapján a panaszt a Közszolgálati Döntőbizottságról szóló 69/2019. (IV. 4.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdésének b) pontja alapján el kellett utasítani.

ELVI DÖNTŐBIZOTTSÁGI HATÁROZAT 2022/1.

A kormányzati igazgatási szervnek az átlag alatti teljesítményszintet elért kormánytisztviselő kormányzati szolgálati jogviszonyát felmentéssel meg kell szüntetnie, ám a felmentő intézkedést kizárólag a teljesítményértékelés hatályosulását követően hozhatja meg. A közszolgálati panasz benyújtásának a teljesítményértékelés hatályosulására halasztó hatálya van.

A panasz: A panaszos munkateljesítményét az értékelő vezető 2021. szeptember 28. napján „átlag alatti” szintűre értékelte. Ezt követőn a kormányzati igazgatási szerv a 2021. szeptember 29. napján kelt intézkedésével felmentéssel megszüntette a panaszos kormányzati szolgálati jogviszonyát nem megfelelő munkavégzés jogcímén. A panaszos kérte a teljesítményértékelés megsemmisítését, jogviszonyának megszüntetésével összefüggésben hivatkozott a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Kit.) 168. §-ának (9) bekezdésére, amely alapján teljesítményértékelés esetén a közszolgálati panasz benyújtásának a munkáltatói intézkedés hatályosulására halasztó hatálya van, tehát a felmentése iránt nem intézkedhettek volna addig, amíg a halasztó hatály tart. Kérte huszonnégy havi átalánykártérítés kifizetését.

A kormányzati igazgatási szerv védekezése: A kormányzati igazgatási szerv a panasz elutasítását kérte. Előadta, hogy 2021. április 1. napjától foglalkoztatta a panaszost, az álláshely határozott időre szólt, azonban négy hónap elteltével világossá vált, hogy a panaszos nem tudja ellátni az álláshelyi feladatait. A Kit. 107. § (2) bekezdésének b) pontja és (5) bekezdése alapján a kormányzati szolgálati jogviszonyt felmentéssel meg kell szüntetni átlag alatti teljesítményértékelés esetén. A panaszos felmentésének indoka kizárólag átlag alatti teljesítményértékelése volt, ami kötelező felmentési ok, így valós és okszerű. A panaszos felmentésére a jogvita megindítása nincs halasztó hatállyal.

A Döntőbizottság döntése és annak jogi indokai: A Döntőbizottság elsőként azt vizsgálta meg, hogy a kormányzati igazgatási szerv betartotta-e a teljesítményértékelésre vonatkozó eljárási szabályokat. Az értékelő vezető a teljesítményértékelés során a jogszabályi rendelkezések megtartásával járt el, ezért a Döntőbizottság a panaszt a teljesítményértékelés tárgyában elutasította.

A kormányzati igazgatási szerv a 2021. szeptember 29. napján kelt intézkedésével a Kit. 107. § (2) bekezdésének b) pontja, valamint a 107. §-ának (5) bekezdése alapján, a panaszos átlag alatti szintű teljesítményértékelésére alapítva, nem megfelelő munkavégzés jogcímen felmentéssel megszüntette a panaszos kormányzati szolgálati jogviszonyát.

A Kit. 107. § (2) bekezdésének b) pontja szerint „A kormányzati szolgálati jogviszonyt felmentéssel meg kell szüntetni, ha a kormánytisztviselő munkavégzése nem megfelelő”. Ugyanezen szakasz (5) bekezdése alapján „A (2) bekezdés b) pontjában foglalt nem megfelelő munkavégzés jogcímén a kormánytisztviselőt akkor kell felmenteni, ha a kormánytisztviselő a teljesítményértékelés eredményeként átlag alatti vagy elfogadhatatlan teljesítményszintet ér el”.

A Kit. 168. § (2) bekezdésének c) pontja szerint „A közszolgálati panaszt a sérelmesnek tartott munkáltatói intézkedésről szóló irat kézbesítésétől számított harminc napon belül lehet a Közszolgálati Döntőbizottsághoz benyújtani […] a teljesítményértékelés […] tárgyában.”

A Kit. 168. §-ának (9) bekezdése szerint „A (2) bekezdés a) és e) pontjában foglalt munkáltatói intézkedés, továbbá a hivatalvesztés fegyelmi büntetést kiszabó fegyelmi határozat kivételével a közszolgálati panasz benyújtásának a munkáltatói intézkedés hatályosulására halasztó hatálya van.”

A Kit. 68. § (4) bekezdésének első fordulata szerint „Az egyoldalú jognyilatkozatra a megállapodásra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.”

A Kit. 74. §-ának (1) bekezdése az érvénytelenség körében úgy rendelkezik, hogy „Semmis az a megállapodás, amely jogszabályba vagy jó erkölcsbe ütközik, valamint amely jogszabály megkerülésével jött létre”, (3) bekezdése alapján „A semmis megállapodás érvénytelen, kivéve, ha ahhoz a rendelkezést megállapító jogszabály más jogkövetkezményt fűz. A semmisségre az érdekelt határidő nélkül hivatkozhat, a megállapodás semmisségét a Közszolgálati Döntőbizottság és a bíróság hivatalból észleli.”

A Kit. 75. §-ának (5) bekezdése alapján „A jogviszony megszüntetésére irányuló jognyilatkozat érvénytelensége esetén - a kormányzati igazgatási szerv saját jognyilatkozatának sikeres megtámadását kivéve - a jogellenes jogviszony megszüntetés jogkövetkezményeit kell megfelelően alkalmazni.”

A fenti jogszabályhelyek alapján a kormányzati igazgatási szervnek a Kit. 107. § (2) bekezdésének b) pontja, valamint a 107. §-ának (5) bekezdése alapján fel kell mentenie az átlag alatti teljesítményszintet elért kormánytisztviselőt, ám a felmentő intézkedést kizárólag a teljesítményértékelés hatályosulását követően hozhatja meg.

A panaszos a 2021. szeptember 28-án kelt teljesítményértékelésével szemben a Kit. 168. §-ának (2) bekezdésében előírt harminc napos határidőn belül, 2021. október 8-án közszolgálati panaszt nyújtott be a Döntőbizottsághoz. A kormányzati igazgatási szerv a panaszos kormányzati szolgálati jogviszonyát nem megfelelő munkavégzés jogcímén 2021. szeptember 29. napján kelt felmentő intézkedésével szüntette meg.

A teljesítményértékelés ellen benyújtott közszolgálati panaszra tekintettel a felmentésről rendelkező munkáltatói intézkedés még nem hatályosulhatott. A Kit. 168. § (2) és (9) bekezdésének együttes értelmezéséből az következik, hogy a közszolgálati panasz benyújtásának a teljesítményértékelés hatályosulására halasztó hatálya van.

A kormányzati igazgatási szerv ennek ellenére szüntette meg a panaszos kormányzati szolgálati jogviszonyát 2021. szeptember 29. napján. A teljesítményértékelésben foglalt teljesítményszintre alapított felmentő intézkedés ezért érvénytelen, semmis. A kormányzati igazgatási szervnek a kormányzati szolgálati jogviszonyt felmentéssel megszüntető intézkedése olyan egyoldalú jognyilatkozat, amelyre a Kit. 68. §-ának (4) bekezdése alapján a megállapodásra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A semmisséget a Döntőbizottság hivatalból észleli, a semmis egyoldalú nyilatkozat érvénytelen.

A fentiekre tekintettel a nem megfelelő munkavégzés jogcímen történő felmentő intézkedés érvénytelen. A Döntőbizottság a felmentő intézkedés érvénytelenségére tekintettel azt a továbbiakban érdemben nem vizsgálta.

A Döntőbizottság mindezek alapján a panaszos közszolgálati panaszának részben helyt adott, a kormányzati szolgálati jogviszony jogellenes megszüntetésével összefüggésben kötelezte a kormányzati igazgatási szervet, hogy fizessen meg a panaszosnak átalánykártérítés címén kéthavi illetményének megfelelő 1.100.000 (azaz egymillió-egyszázezer) forint összeget, ezt meghaladóan a panaszt elutasította.

ELVI DÖNTŐBIZOTTSÁGI HATÁROZAT 2023/1.

A munkahelyi késések miatt lefolytatott fegyelmi eljárás során lényeges eljárási szabálysértésnek minősül, ha a fegyelmi vizsgálat során a kormánytisztviselőnek nincs lehetősége megismerni a bizonyítékokat, és nem tájékoztatják a terhére rótt késések konkrét mértékéről, időtartamáról. A fegyelmi vizsgálat során közölni kell a kormánytisztviselővel a kötelezettségszegés elkövetésével kapcsolatos megállapításokat és azok bizonyítékait. Ugyancsak lényeges eljárási szabálysértés, ha a vizsgálóbiztos a kijelölésétől számított huszonkét munkanapon belül nem fejezi be a vizsgálatot.

A panasz: A fegyelmi határozat szerint a panaszos fegyelmi vétséget követett el, amikor 2022. július 18. napján, valamint 2022. július 26. napján a munkahelyén „az előírt munkaidőben” nem jelent meg. A fegyelmi határozatban a panaszossal szemben a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Kit.) 166. § (2) bekezdésének b) pontja alapján a besorolási kategórián belüli illetménycsökkentés fegyelmi büntetést szabtak ki, havi illetményét 550.000 forintról 350.000 forintra csökkentették. A panaszos elsődlegesen a fegyelmi határozat hatályon kívül helyezését és az illetménye visszaállítását, másodlagosan a fegyelmi büntetés megrovásra enyhítését, valamint az illetménye visszaállítását kérte. Sérelmezte, hogy két késés miatt az illetményét több mint 36%-al csökkentették, ám a beléptetési adatokat nem bocsátották rendelkezésére.

A kormányzati igazgatási szerv védekezése: A kormányzati igazgatási szerv a panasz elutasítását kérte. Előadása szerint a nyilvántartott adatok szerint a panaszos 2022. július 18. napján 8 óra 39 perckor, 2022. július 26. napján 9 óra 13 perckor haladt át az épület főkapuján. A panaszos a késéseket elismerte.

A Döntőbizottság döntése és annak jogi indokai:

A Döntőbizottság a közszolgálati panasznak helyt adott, a fegyelmi határozatot hatályon kívül helyezte.

A Döntőbizottság először azt vizsgálta, hogy a kormányzati igazgatási szerv betartotta-e a fegyelmi felelősség megállapítása tekintetében irányadó eljárásjogi szabályokat.

A kormányzati igazgatási létszámgazdálkodásról, valamint a kormányzati igazgatási szerveket és azok foglalkoztatottjait érintő egyes személyügyi kérdésekről szóló 88/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kit. vhr.) 93. §-ának (3) bekezdése szerint: „Lényeges eljárási szabálysértésnek minősül, ha […]

f) a vizsgálat során a 100. § (1) bekezdésében foglaltakat megsértették,

g) a vizsgálatot határidőn belül nem fejezték be, […].”

A panaszos lényeges eljárási szabálysértésként hivatkozott a Kit. vhr. 93. § (3) bekezdésének f) pontjának megsértésére. Előadása szerint a vizsgálat során nem volt lehetősége megismerni a bizonyítékként értékelt elektronikus beléptető rendszer adatait, nem volt tudomása a terhére rótt késések konkrét mértékéről, időtartamáról, a beléptető rendszerből lekért listát csak jelen döntőbizottsági eljárás során bocsátották rendelkezésére.

A Kit. vhr. 100. §-ának (1) bekezdése szerint „A vizsgálat során a kormánytisztviselővel közölni kell a kötelezettségszegés elkövetésével kapcsolatos megállapításokat és azok bizonyítékait. Lehetővé kell tenni számára, hogy azokra észrevételt tehessen, további bizonyítást javasolhasson, az ügy iratait megtekinthesse.”

A vizsgálóbiztosi meghallgatásáról felvett, 2022. augusztus 26. napján kelt jegyzőkönyv tanúsága szerint a vizsgálóbiztos hosszasan ismertette a panaszossal az irányadó jogszabályi rendelkezéseket, e körben szó szerint idézte a Kit. vhr. 100. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat. A vizsgálat során azonban nem elegendő a jogszabályok idézése, hanem a fenti jogszabályi rendelkezést tartalommal szükséges kitölteni, azaz a vizsgálóbiztosnak a vizsgálat során ténylegesen közölnie kell a kormánytisztviselővel a kötelezettségszegés elkövetésével kapcsolatos megállapításokat, lehetővé kell tenni számára, hogy észrevételt tegyen, bizonyítást javasoljon és az ügy iratait megismerje. A vizsgálóbiztos kioktatásának konkrétnak kell lennie, amelynek garanciális jelentősége van, ez biztosítja ugyanis a kormánytisztviselő védekezési jogának a kereteit. A Döntőbizottság megállapította, hogy a panaszos meghallgatásairól felvett jegyzőkönyvek nem rögzítették, hogy a panaszos megismerhette az elektronikus beléptető rendszer adatait. A fegyelmi eljárás iratanyagában sem volt nyoma annak, hogy a Kit. vhr. 100. §-ának (1) bekezdéssel összefüggésben a panaszossal ismertették a belépési adatokról készített táblázat tartalmát vagy azt átadták részére. Az ilyen eljárási cselekményeket a fegyelmi eljárás során igazolhatóan dokumentálni kell. Mindezek alapján a panaszos alappal kifogásolta, hogy a belépési rendszer adatainak konkrét ismerete nélkül sérültek a védekezéssel kapcsolatos jogai, hiszen a kötelezettségszegés elkövetésével kapcsolatos bizonyítékokat nem ismerhette meg teljeskörűen. A Kit. vhr. 93. § (3) bekezdésének f) pontjában foglaltak szerint lényeges eljárási szabálysértésnek minősül, ha a vizsgálat során a 100. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat megsértették. E rendelkezésre figyelemmel a fegyelmi eljárás során lényeges eljárási szabálysértés történt és ez önmagában megalapozta a fegyelmi határozat hatályon kívül helyezését.

A Döntőbizottság a fentieken túl a Kit. vhr. 93. § (3) bekezdésének g) pontjának sérelmét is megállapította.

A Kit. vhr. 96. § (1) bekezdése alapján: „A fegyelmi eljárás a vizsgálattal indul.” Ugyanezen szakasz (2) bekezdése szerint: „A vizsgálatot a vizsgálóbiztos folytatja le.”

A Kit. vhr. 97. §-a előírja, hogy „A vizsgálóbiztos a kijelölésétől számított 22 munkanapon belül köteles a vizsgálatot lefolytatni. Ezen határidőt a vizsgálóbiztos indítványára a fegyelmi jogkör gyakorlója indokolt esetben, a tényállás további tisztázása érdekében egy alkalommal 10 munkanappal meghosszabbíthatja.”

A Kit. vhr. 101. §-ának (1) bekezdése rögzíti, hogy „A vizsgálóbiztos a vizsgálat lezárásakor írásbeli jelentést […] készít, melyet az ügy irataival együtt a vizsgálat lezárásától számított 5 munkanapon belül megküld a fegyelmi jogkör gyakorlója részére.”

A kormányzati igazgatási szerv közigazgatási államtitkára mint a fegyelmi jogkör gyakorlója a 2022. július 28. napján kelt iratban értesítette a panaszost a fegyelmi eljárás megindításáról, illetve rögzítette, hogy a vizsgálat lefolytatására kijelölte a vizsgálóbiztost. Tekintettel arra, hogy a fegyelmi eljárás megindulásától számított határidőt nem hosszabbította meg a fegyelmi jogkör gyakorlója, a vizsgálóbiztosnak a vizsgálatot 2022. augusztus 29. napjáig be kellett volna fejeznie. A július 28. napjától számított huszonkét munkanapos határidő 2022. augusztus 29. napján telt le. A vizsgálóbiztosi jelentés alapján a vizsgálóbiztos 2022. szeptember 2. napján zárta le a vizsgálatot. A Kit. vhr. 93. § (3) bekezdésének g) pontjában foglaltak szerint lényeges eljárási szabálysértés, ha a vizsgálatot határidőn belül nem fejezték be. E rendelkezésre figyelemmel a fegyelmi eljárás során lényeges eljárási szabálysértés történt, amelyre tekintettel a fegyelmi határozat jogellenes.

Mindezek alapján a Döntőbizottság megállapította, hogy a fegyelmi eljárás során olyan lényeges eljárási szabálysértések történek, amelyek megalapozták a fegyelmi határozat hatályon kívül helyezését. A lényeges eljárási szabálysértés fennállása miatt a Döntőbizottság a fegyelmi határozatot érdemben nem vizsgálta.

ELVI DÖNTŐBIZOTTSÁGI HATÁROZAT 2023/2.

A Kit. 114. §-ának (3) bekezdésében foglaltak értelmében a kormánytisztviselő számára kizárólag a jogviszony megszűnése esetén kell végkielégítést fizetni. A Kit. 104. § (1) bekezdésének i) pontja alapján a kormányzati szolgálati jogviszony jogviszonyváltáskor abban a kivételes esetben szűnik meg, ha a Kit. 114. §-ának (3) bekezdésében foglaltak szerint nem alakul át a kormánytisztviselő jogviszonya. A Kit. 114. §-ának (10) bekezdése értelmében a kormánytisztviselő jogviszonya munkaviszonnyá is átalakulhat, amely esetben úgy kell tekinteni, hogy a jogviszonya nem szűnt meg, és a kormánytisztviselő részére nem jár végkielégítés.

A panasz: A panaszos kormányzati igazgatási szervnél fennállt kormányzati szolgálati jogviszonya Korm. rendelet alapján a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Kit.) 114. §-a alapján 2022. szeptember 1-jén munkaviszonnyá alakult át. A panaszos végkielégítést nem kapott, a végkielégítésre való jogosultság hiányáról tájékoztatta a kormányzati igazgatási szerv. A panaszos a Kit. 114. §-ának (3) bekezdésére hivatkozással végkielégítés iránti igényt terjesztett elő.

A kormányzati igazgatási szerv védekezése: A kormányzati igazgatási szerv a panasz elutasítását kérte az alábbi indokok alapján. A Kit. 104. §-a sorolja fel a kormányzati szolgálati jogviszony megszűnésének eseteit, a 104. § (1) bekezdésének d) pontja alapján „a kormányzati szolgálati jogviszony megszűnik a kormányzati igazgatási szerv jogutód nélküli megszűnésével”. A kormányzati igazgatási szerv nem szűnt meg jogutód nélkül, Korm. rendelet kötelező rendelkezése értelmében a kormányzati igazgatási szervtől átkerülő feladatok keretében foglalkoztatott kormánytisztviselők foglalkoztatási jogviszonyai tekintetében 2022. szeptember 1-jétől a […] Zrt. a kormányzati igazgatási szerv jogutódja, a panaszos továbbfoglalkoztatása az új munkáltatónál folyamatosan biztosított. A Kit. 104. § (1) bekezdésének i) pontja kifejezett rendelkezést tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a kormányzati szolgálati jogviszony csak a Kit. 114. §-ának (3) bekezdése szerinti esetben szűnik meg, azaz kizárólag abban az esetben, ha a kormánytisztviselővel nem létesíthető közalkalmazotti jogviszony, illetve munkaviszony. A Kit. 114. §-ának (3) bekezdése értelmében jogviszonyváltással összefüggésben végkielégítés csak a jogviszony megszűnése esetén adható.

A Döntőbizottság döntése és annak jogi indokai:

A Közszolgálati Döntőbizottság a panaszt elutasította.

A Kit 104. § (1) bekezdésének i) pontja szerint: „(1) A kormányzati szolgálati jogviszony megszűnik:[…] i) jogviszonyváltáskor a 114. § (3) bekezdése szerinti esetben;[…]”.

A Kit. 114. §-a értelmében: „114. § [A jogviszonyváltás]

(1) Ha jogszabály rendelkezése folytán a kormányzati igazgatási szerv egésze vagy egy része (szervezeti egysége, anyagi és nem anyagi erőforrásainak vagy feladat- és hatáskörének meghatározott csoportja) az e törvény hatálya alól egy, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény hatálya alá tartozó szervhez kerül, a kormányzati igazgatási szerv érintett szervezete, illetve tevékenysége keretében foglalkoztatott kormánytisztviselő kormányzati szolgálati jogviszonya - a (3), (4) és (9) bekezdésben foglalt kivétellel - a jogállásváltozás időpontjában közalkalmazotti jogviszonnyá alakul át és az általa betöltött álláshely a központosított álláshely-állományba kerül.

[…]

(3) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően nem alakul át a kormánytisztviselő jogviszonya, ha az átvevő munkáltató a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény rendelkezései alapján nem létesíthet közalkalmazotti jogviszonyt az átadással érintett kormánytisztviselővel, ebben az esetben a kormányzati szolgálati jogviszony a törvény erejénél fogva az átadás időpontjában megszűnik. A jogviszony megszűnéséről a kormánytisztviselőt az átadás napjával írásban értesíteni kell. A jogviszony megszűnése esetén a kormánytisztviselő számára a 112. § alkalmazásával megállapított végkielégítést kell megfizetni.

[…]

(10) E § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni, ha a kormánytisztviselő jogviszonya közszolgálati, adó- és vámhatósági szolgálati, hivatásos szolgálati vagy katonai szolgálati jogviszonnyá, honvédelmi alkalmazotti jogviszonnyá, rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonnyá vagy munkaviszonnyá alakul át.”

A Korm. rendelet releváns rendelkezése értelmében a Zrt.-be átkerülő feladatok ellátásában érintett szervezeti egységek vagy tevékenységek keretében foglalkoztatott kormánytisztviselők foglalkoztatási jogviszonya a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 114. §-a alapján - a munkáltató szervezeti egységei vagy tevékenységei tekintetében bekövetkező változás miatti jogviszonyváltásra tekintettel - munkaviszonnyá alakul át 2022. szeptember 1-jén.

A panaszos kormányzati igazgatási szervnél fennállt kormányzati szolgálati jogviszonya a Korm. rendeletben foglaltakra tekintettel a Kit. 114. §-a alapján 2022. szeptember 1-jén munkaviszonnyá alakult át, új munkáltatója a […] Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A panaszos végkielégítést nem kapott, a végkielégítésre való jogosultság hiányáról 2022 novemberében írásban tájékoztatta a kormányzati igazgatási szerv.

A panaszos végkielégítés iránti igénye az alábbiak szerint nem megalapozott.

A Kit. 104. § (1) bekezdésének i) pontja szerint a kormányzati szolgálati jogviszony jogviszonyváltáskor kizárólag a Kit. 114. §-ának (3) bekezdésében foglalt kivételes esetben szűnik meg. A Kit. 114. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint, ha jogszabály rendelkezése folytán a kormányzati igazgatási szerv egésze vagy egy része a Kit. hatálya alól egy, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény hatálya alá tartozó szervhez kerül, a kormányzati igazgatási szerv érintett szervezete, illetve tevékenysége keretében foglalkoztatott kormánytisztviselő kormányzati szolgálati jogviszonya – többek között a Kit. 114. §-ának (3) bekezdésében meghatározott kivétellel – a jogállásváltozás időpontjában közalkalmazotti jogviszonnyá alakul át és az általa betöltött álláshely a központosított álláshely-állományba kerül. A Kit. 114. §-ának (3) bekezdésében foglaltak értelmében az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően akkor nem alakul át a kormánytisztviselő jogviszonya, ha az átvevő munkáltató a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény rendelkezései alapján nem létesíthet közalkalmazotti jogviszonyt az átadással érintett kormánytisztviselővel. Ebben az esetben a kormányzati szolgálati jogviszony a törvény erejénél fogva az átadás időpontjában megszűnik. A jogviszony megszűnéséről a kormánytisztviselőt az átadás napjával írásban értesíteni kell. A jogviszony megszűnése esetén a kormánytisztviselő számára a 112. § alkalmazásával megállapított végkielégítést kell megfizetni. A Kit. 114. §-ának (10) bekezdése alapján a Kit. 114. §-ának rendelkezéseit kell alkalmazni akkor is, ha a kormánytisztviselő jogviszonya munkaviszonnyá alakul át. A fentiek és az utaló szabály alapján tehát akkor szűnik meg – átalakulás nélkül – a kormánytisztviselő jogviszonya, ha nem létesíthet a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény, illetve a munka törvénykönyve szerinti közalkalmazotti jogviszonyt, illetve munkaviszonyt. Mindezek figyelembevételével jelen esetben a Kit. 114. §-ának (3) bekezdésében foglaltaknak – azok helyes értelmezésével – abban az esetben van relevanciájuk, amennyiben a kormánytisztviselővel valamilyen okból nem létesíthető a munka törvénykönyve szerinti munkaviszony, és a kormányzati szolgálati jogviszony ezen okból – figyelemmel a Kit. 104. § (1) bekezdésének i) pontjában foglaltakra – megszűnik. A Kit. 114. § (3) bekezdésének utolsó fordulata rögzíti, hogy a kormánytisztviselő számára a 112. § alkalmazásával megállapított végkielégítést a jogviszony megszűnése esetén kell megfizetni. A panaszos esetében e feltétel nem következett be.

Jelen esetben a kormányzati szolgálati jogviszony átalakulásáról van szó, azaz a jogviszony nem szűnt meg, hanem munkaviszonnyá való átalakulását követően folyamatosan fennáll. A jogviszony folyamatosságát erősíti a Kit. 114. §-ának (7) bekezdése is, amely szerint „Az átalakult jogviszony esetén a kormánytisztviselőnek az átalakulással érintett e törvény hatálya alá tartozó kormányzati igazgatási szervnél kormányzati szolgálati jogviszonyként elismert idejét úgy kell tekinteni, mintha azt az átvevő szervnél töltötte volna el”. Tekintettel arra, hogy a jogviszony nem szűnt meg, a Kit. 114. § (3) bekezdésének a végkielégítés kifizetésével kapcsolatos rendelkezései nem alkalmazhatóak. A végkielégítés célja elsősorban az anyagi biztonság elősegítése arra az időre, amíg a volt kormánytisztviselő új munkavégzésre irányuló jogviszonyt létesít.

ELVI DÖNTŐBIZOTTSÁGI HATÁROZAT 2024/1.

A szolgálati elismerés a Kit. 145. §-ának (1) bekezdése szerinti kormányzati szolgálati jogviszonyban töltött idő betöltésének a napján esedékes. A Kit. szabályai szerint a jogosultság fennállásához az esedékesség napján a kormánytisztviselőnek kormányzati szolgálati jogviszonyban kell állnia.

A panasz:

A panaszos a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Kit.) 145. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti 35 éves szolgálati elismerés kifizetése iránti igénnyel fordult a kormányzati igazgatási szervhez, amelyet a szerv 2023. július 19. napján kelt iratában elutasított.

A panaszos közszolgálati panaszt nyújtott be, a kormányzati igazgatási szervet szolgálati elismerés jogcímén négyhavi illetményének megfelelő összeg, valamint késedelmi kamat megfizetésére kérte kötelezni. Előadta, hogy zártkörűen működő részvénytársaságnál 2020. november 2. napján létesített munkaviszonyt. Korm. rendelet alapján a Zrt. által ellátott feladatokat 2023. január 1. napjával minisztérium vette át. Ezáltal a munkaviszonya az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 11/F. §-ának (1) bekezdése alapján kormányzati szolgálati jogviszonnyá alakult át.

A panaszos hivatkozott a Kit. 294. §-ának (5) bekezdésében foglaltakra, miszerint ha a 145. § (3) bekezdése és a (4) bekezdése alapján számított szolgálati idő elérte vagy meghaladta a szolgálati elismerésre jogosító – 145. § (1) bekezdésében meghatározott – időt, a kormánytisztviselő jogosult a szolgálati elismerésnek az így megállapított szolgálati idő szerinti fokozatára. Előadása szerint a szolgálati elismerésre jogosító idejének kezdő időpontja 1986. október 30. napja, ezáltal a szolgálati elismerés szempontjából releváns jogviszonyban töltött ideje 2023. január 1. napján meghaladta a 35 évet. Hivatkozott a Kit. 294. §-ának (7) bekezdésére, amely szerint az (5) bekezdés szerinti szolgálati elismerés összegét az egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló 2022. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Módtv4.) hatálybalépését, azaz 2023. január 1. napját követő 60 napon belül ki kell fizetni a kormánytisztviselő részére, amelyet a kormányzati igazgatási szerv jogsértően nem fizetett ki számára.

A kormányzati igazgatási szerv védekezése:

A kormányzati igazgatási szerv a panasz elutasítását kérte. Álláspontja szerint a panaszos nem jogosult a Kit. 145. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti szolgálati elismerésre, mert a 35 éves szolgálati elismerésre vonatkozó jogosultság megszerzésének időpontjában – azaz 2021. október 20. napján – nem állt kormányzati szolgálati jogviszonyban, a Zrt.-nél pedig nem vált esedékessé a szolgálati elismerés kifizetése. Értelmezése szerint az elismerésre való jogosultság megállapítása mindig fennálló kormányzati szolgálati jogviszonyhoz kötődik, és arra csak az esedékesség napján kormányzati szolgálati jogviszonyban álló kormánytisztviselő szerezhet jogosultságot. Mivel a panaszos munkaviszonya kormányzati szolgálati jogviszonnyá alakult át, jogosultságot szerzett a szolgálati elismerés további fokozatára, amelybe a Zrt.-nél munkaviszonyban töltött időtartam is beleszámít. Ez azonban nem teszi lehetővé azt, hogy a kormányzati szolgálati jogviszonyban járó jogosultságot e jogviszony létrejöttét megelőző időpontra visszamenőlegesen megállapítsák.

A Döntőbizottság döntése és annak jogi indokai:

A panaszos 2020. november 2. napjától állt munkaviszonyban zártkörűen működő részvénytársaságnál. A panaszos munkaviszonya 2023. január 1. napjával kormányzati szolgálati jogviszonnyá alakult át. A panaszos esetében a szolgálati elismerésre jogosító idő eszmei kezdete 1986. október 30. napja. A panaszos 2023. március 1. napján a kormányzati igazgatási szervhez 35 éves szolgálati elismerés kifizetésére irányuló igényt terjesztett elő, amelyet a kormányzati igazgatási szerv arra hivatkozással utasított el, hogy a panaszos a szolgálati elismerésre való esedékesség időpontjában, 2021. október 20. napján nem állt kormányzati szolgálati jogviszonyban.

A Kit. 145. §-a az alábbiak szerint rendelkezik a szolgálati elismerés szabályairól:

„(1) A kormánytisztviselő szolgálati ideje alapján elismerésre jogosult, amelynek mértéke

a) huszonöt év kormányzati szolgálati jogviszonyban töltött idő esetén kéthavi,

b) harminc év kormányzati szolgálati jogviszonyban töltött idő esetén háromhavi,

c) harmincöt év kormányzati szolgálati jogviszonyban töltött idő esetén négyhavi,

d) negyven év kormányzati szolgálati jogviszonyban töltött idő esetén öthavi

illetménynek megfelelő összeg.”

(2) A szolgálati elismerés az (1) bekezdés szerinti kormányzati szolgálati jogviszonyban töltött idő betöltésének a napján esedékes.”

A fent idézett jogszabályhelyek alapján helytállóan hivatkozott a kormányzati igazgatási szerv a Kit. 145. §-ának (2) bekezdésére, amely szerint a szolgálati elismerés az (1) bekezdés szerinti kormányzati szolgálati jogviszonyban töltött idő betöltésének a napján esedékes. A Kit. szabályai szerint a jogosultság fennállásához az esedékesség napján a kormánytisztviselőnek kormányzati szolgálati jogviszonyban kell állnia. A panaszos a Kit. 145. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti 35 éves szolgálati elismerésre jogosító időt 2021. október 20. napján elérte, ebben az időpontban azonban nem állt kormányzati szolgálati jogviszonyban, mivel őt munkavállalóként munkaviszonyban foglalkoztatták. Mindezek alapján a szolgálati elismerés kifizetésének nem volt helye.

A Döntőbizottság rámutat, hogy a szolgálati elismerés – előzőleg pedig a jubileumi jutalom – a közszféra sajátos jogintézménye. A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) nem ismer és korábban sem ismert a szolgálati elismerésnek megfelelő juttatást. Az esedékességkor a panaszosra az Mt. szabályai voltak irányadóak, munkavégzéséért munkabérben részesült. Tekintettel arra, hogy a Kit. 145. §-ának (1) bekezdése kizárólag kormánytisztviselő esetében teszi lehetővé a szolgálati elismerésre való jogosultságot, a panaszos mint munkavállaló a szolgálati elismerésre nyilvánvalóan nem válhatott jogosulttá. Továbbá a Kit. 145. §-ának (1) bekezdése illetményben határozza meg a szolgálati elismerés mértékét, amely alapján a panaszos munkabére a szolgálati elismerés alapjaként nem szolgálhatott.

A kormányzati igazgatási szerv a jogszabályi rendelkezések megtartásával, annak helyes értelmezése szerint járt el, amikor megtagadta a panaszos 35 éves szolgálati elismerésének kifizetését.

A Döntőbizottság döntése meghozatalakor figyelemmel volt a bírói gyakorlatra. A Kúria hasonló ügyben – a szolgálati elismerés jogintézményével azonos, korábbi jogszabályokban (Kjt., Ktv., Kttv.) szabályozott jubileumi jutalom körében – hozott BH2018.286. számú döntésében egyértelműen kimondta, hogy „jubileumi jutalomra jogosultság szempontjából annak van jelentősége, hogy a munkát végző alkalmazott a fennálló jogviszonyra irányadó jogállási törvény szerint számított jubileumi jutalomra jogosító szolgálati időt az adott jogviszonyban érte-e el”. Az e döntésében felülvizsgált másodfokú döntés tekintetében kimondta továbbá, hogy „Helytelenül jutott arra a következtetésre a másodfokú bíróság, hogy ez a juttatás a jogviszony létesítésekor vált esedékessé, mivel a törvény egyértelmű rendelkezésével ellentétben nem állapítható meg, hogy a 30 éves jogosultsági időt a felperes ebben az időpontban szerezte meg”.

A panaszos alaptalanul hivatkozott a Kit. 294. §-ában foglalt alábbi átmeneti rendelkezésekre.

„294. § [Átmeneti rendelkezések az egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló 2022. évi LXXIV. törvényhez]

(1) E törvénynek az egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló 2022. évi LXXIV. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv4.) megállapított 64. § (6) bekezdését a Módtv4. hatálybalépését követő igényérvényesítés esetén kell alkalmazni.”

„(4) A kormánytisztviselő szolgálati elismerésre való jogosultságának megállapítása során a különleges jogállású szervnél a Módtv4. hatálybalépése előtt közszolgálati jogviszonyban, illetve munkaviszonyban töltött időt is figyelembe kell venni.

(5) Ha a 145. § (3) bekezdése és a (4) bekezdése alapján számított szolgálati idő elérte vagy meghaladta a szolgálati elismerésre jogosító - a 145. § (1) bekezdésében meghatározott - időt, a kormánytisztviselő jogosult a szolgálati elismerésnek az így megállapított szolgálati idő szerinti fokozatára.

(6) Az (5) bekezdés nem alkalmazható arra a kormánytisztviselőre, aki már megkapta a szolgálati elismerésnek a 145. § (3) bekezdése és a (4) bekezdése alapján számított fokozat szerinti összegét.

(7) Az (5) bekezdés szerinti szolgálati elismerés összegét a Módtv4. hatálybalépését követő 60 napon belül ki kell fizetni a kormánytisztviselő részére.”

A fenti rendelkezéseket a Módtv4. 217. §-a iktatta be a Kit.-be 2023. január 1-jei hatállyal.

A panaszos által hivatkozott 294. § (5) bekezdés arról rendelkezik, ha a Kit. 145. §-ának (3) bekezdésében taxatíve felsorolt elismerésre jogosító idők és a 294. § (4) bekezdése szerint jogosító időnek minősített, a különleges jogállású szervnél közszolgálati jogviszonyban, illetve munkaviszonyban töltött idő együttesen elérte vagy meghaladta a szolgálati elismerésre jogosító – a 145. § (1) bekezdésében meghatározott – időt, a kormánytisztviselő jogosulttá vált a szolgálati elismerésnek az így megállapított szolgálati idő szerinti fokozatára.

A 294. § (4)–(7) bekezdése, amelyre a panaszos az igényét alapítja, egyértelműen azokra a kormánytisztviselőkre vonatkozóan tartalmaz rendelkezéseket, akik különleges jogállású szervnél közszolgálati jogviszonyban, illetve munkaviszonyban álltak. A panaszos esetében azonban e rendelkezések nem alkalmazhatók.

A Módtv4. 219. §-ának m) pontja a fentiekkel párhuzamosan úgy rendelkezett, hogy „A kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény […] 145. § (3) bekezdés a) pontjában az »a Kttv., a« szövegrész helyébe az »a Kttv., a Küt, a« szöveg […] lép”, 2023. január 1-jétől tehát a Küt. [a különleges jogállású szervekről és az általuk foglalkoztatottak jogállásáról szóló 2019. évi CVII. törvény] hatálya alá tartozó munkáltatónál szerzett szolgálati idő is a Kit. 145. §-ának (3) bekezdése szerinti jogosító időnek számít.

A jogalkotó szándéka tehát egyértelműen arra irányult, hogy a különleges jogállású szervnél közszolgálati jogviszonyban, illetve munkaviszonyban állt kormánytisztviselők helyzetét rendezze.

A fentiek alapján a panaszos azon érvelése, amely szerint a 2021. október 20. napján esedékessé vált szolgálati elismerést részére a Módtv4. hatálybalépését követő 60 napon belül, azaz 2023. március 2. napján ki kellett volna fizetni, nem alapos. A panaszos a 35 éves szolgálati elismerésre nem szerzett jogosultságot a Kit. szabályai szerint.

A Döntőbizottság mindezek alapján a panaszos közszolgálati panaszát a Közszolgálati Döntőbizottságról szóló 69/2019. (IV. 4.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdésének b) pontja alapján elutasította.

ELVI DÖNTŐBIZOTTSÁGI HATÁROZAT 2024/2.

A szolgálati elismerés kifizetésénél az esedékesség időpontjában fennálló illetmény összegét kell figyelembe venni.

A panasz:

A kormányzati igazgatási szerv a 2023. június 16. napján kelt „szolgálati idő elismerés” tárgyú okirat útján arról tájékoztatta a panaszost, hogy részére húsz éves kormányzati szolgálati jogviszonya alapján – amelynek kezdő időpontja 2001. október 6. napja és amelyre 2021. október 6. napján vált jogosulttá – kéthavi illetményének megfelelő (322.000 forint/hó), bruttó 644.000 forint összegű szolgálati idő elismerést állapított meg.

A panaszos kérte a kormányzati igazgatási szerv által elkövetett mulasztás felülvizsgálatát, valamint azt, hogy a kéthavi illetményének megfelelő összegű szolgálati elismerést a hatályos illetménye alapján állapítsák meg. Illetménye jelenlegi összegét 398.000 forintban jelölte meg. A panaszos sérelmezte, hogy a jogosultságtól számítva majdnem két év eltelt, és a 2021. évben megállapított illetményét vették figyelembe a szolgálati elismerés számításánál és kifizetésénél.

A kormányzati igazgatási szerv védekezése:

A kormányzati igazgatási szerv a panasz elutasítását kérte. Előadta, hogy a panaszost 2004. január 1. napi hatállyal, határozatlan időre nevezték ki a jogelőd hivatal megyei kirendeltségéhez. A kinevezésében foglaltak alapján a panaszos szolgálati elismerésre jogosító közszolgálati jogviszonyának kezdő időpontja 2003. június 30. A panaszos 2017. január 1. napi hatállyal a hivatal jogutódjánál, tehát a kormányzati igazgatási szervnél folytatta munkáját, így a személyi anyaga is e naptól került át. A panaszos személyi anyagának felülvizsgálata során észlelték, hogy a hivatal által megállapított jogosító idő nem felel meg a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Kit.) 145. §-ának (3) bekezdésében foglaltaknak, ugyanis nem vették figyelembe a panaszos valamennyi, a jogosultsága szempontjából releváns jogviszonyát. Mindezekre tekintettel megállapították, hogy a panaszos szolgálati elismerésre jogosító jogviszonyának kezdő időpontja nem 2003. június 30. napja, hanem 2001. október 6. napja, így 2021. október 6. napján húsz év szolgálati idő után járó szolgálati elismerésre, annak alapján kéthavi illetménynek megfelelő 644.000 forint összeg kifizetésére szerzett jogosultságot. Erről tájékoztatták a panaszost a panasszal támadott értesítésben 2023. június 16. napján.

A kormányzati igazgatási szerv hivatkozott a Kit. 145. §-ának (2) bekezdésére és a Közszolgálati Szabályzata (a továbbiakban: KSZ) VII. fejezet 4. pontjának 4.1. alpontjára, amely értelmében a szolgálati elismerés a kormányzati szolgálati jogviszonyban töltött idő betöltésének a napján esedékes. A szolgálati elismerés szempontjából az esedékesség napja a szolgálati elismerésre jogosító szolgálati idő utolsó napja, vagy – ha az heti pihenőnapra vagy munkaszüneti napra esik – az utolsó napját követő munkanap. Így álláspontja szerint a szolgálati elismerés kifizetésénél – még ha az utólagosan is történt – a jogosultság megnyílásának időpontjában, 2021. október 6. napján irányadó illetményt kell figyelembe venni, vagyis 322.000 forintot. Akként nyilatkozott, hogy a panaszos részére a szolgálati elismerést 2023. július 4. napján kifizették.

A Döntőbizottság döntése és annak jogi indokai:

A panaszost a 2003. december 29. napján kelt kinevezési okmánya szerint 2004. január 1. napi hatállyal határozatlan időre nevezték ki a kormányzati igazgatási szerv jogelőd szervéhez. A panaszos a 2016. november 4. napján kelt Átadás-átvételi Megállapodás alapján 2017. január 1. napi hatállyal került a kormányzati igazgatási szervhez.

A kormányzati igazgatási szerv a panaszos szolgálati elismerésre jogosító szolgálati idejének kezdő időpontját 2001. október 6. napjában jelölte meg, amely alapján a panaszos 2021. október 6. napján húsz év szolgálati idő után járó szolgálati elismerésre, annak alapján kéthavi illetménynek megfelelő összegre szerzett jogosultságot. Ez a felek között nem képezte vita tárgyát.

A Kit. 145. §-ának (1) bekezdése szerint „A kormánytisztviselő szolgálati ideje alapján elismerésre jogosult, amelynek mértéke

a) huszonöt év kormányzati szolgálati jogviszonyban töltött idő esetén kéthavi,

b) harminc év kormányzati szolgálati jogviszonyban töltött idő esetén háromhavi,

c) harmincöt év kormányzati szolgálati jogviszonyban töltött idő esetén négyhavi,

d) negyven év kormányzati szolgálati jogviszonyban töltött idő esetén öthavi

illetménynek megfelelő összeg.”

A Kit.-nek a kormányhivatalok kormánytisztviselőire és kormányzati ügykezelőire vonatkozó különös rendelkezései között szereplő 270. §-ának (1) bekezdése szerint „A szolgálati elismerés mértéke

a) húsz év szolgálati jogviszonyban töltött idő esetén kéthavi,

b) huszonöt év szolgálati jogviszonyban töltött idő esetén háromhavi,

c) harminc év szolgálati jogviszonyban töltött idő esetén öthavi,

d) harmincöt, és ezt követő minden öt év szolgálati jogviszonyban töltött idő esetén héthavi

illetménynek megfelelő összeg.”

A felek egybehangzó nyilatkozata szerint a panaszosnak a Kit. 270. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti, húsz év szolgálati jogviszonyban töltött idő esetén kéthavi illetménynek megfelelő összeget 2023. július 4. napján fizették ki. Ennek során a kormányzati igazgatási szerv a panaszos 2021. október 6. napján fennálló illetményét vette alapul, amely 322.000 forint volt. A kormányzati igazgatási szerv ennek alátámasztására csatolta a beosztási okirat módosítást.

A panaszos által csatolt 2022. január 25. napján kelt beosztási okirat módosításban foglaltak szerint az illetménye 2022. január 1. napjától 398.000 forint. Azt a panaszos nem vitatta, hogy az illetménye 2021. október 6. napján 322.000 forint volt.

A Kit. 145. §-ának (2) bekezdése szerint: „A szolgálati elismerés az (1) bekezdés szerinti kormányzati szolgálati jogviszonyban töltött idő betöltésének a napján esedékes.”

A KSZ VII. fejezete 4. pontjának 4.1 alpontja alapján: „A szolgálati elismerés a kormányzati szolgálati jogviszonyban töltött idő betöltésének a napján esedékes. A szolgálati elismerés szempontjából az esedékesség napja a szolgálati elismerésre jogosító idő utolsó napja, vagy – ha az heti pihenőnapra vagy munkaszüneti napra esik – az utolsó napját követő munkanap.”

A fent hivatkozott rendelkezések és a felek egybehangzó nyilatkozata alapján a panaszos részére a húsz év szolgálati idő után járó szolgálati elismerés kifizetése 2021. október 6. napján vált esedékessé. Ennek összege a Kit. 270. § (1) bekezdésének a) pontja alapján kéthavi illetménynek felel meg. A szolgálati elismerés kifizetésénél az esedékesség időpontjában fennálló illetmény összegét kell figyelembe venni. Az esedékesség időpontjában, azaz 2021. október 6. napján a panaszos havi illetménye 322.000 forint volt, az ennek alapján számított kéthavi illetménynek megfelelő összeg 644.000 forint.

A kormányzati igazgatási szerv a fentiek alapján jogszerűen járt el, amikor a szolgálati elismerés összegének számításakor az esedékesség időpontjában fennálló illetményt vette alapul. A kormányzati igazgatási szerv igazolta, hogy bruttó 644.000 forintnak megfelelő nettó 438.260 forintot szolgálati elismerés címén a panaszosnak kifizetett.

A fentiekre tekintettel a panaszosnak a 2021. október 6. napján, illetve a jelenleg hatályos illetménye alapján számított kéthavi összeg közötti különbözet kifizetése iránti igénye nem megalapozott. A panaszos késedelmi kamat iránti igényt nem terjesztett elő.

A Közszolgálati Döntőbizottságról szóló 69/2019. (IV. 4.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 21. §-ának (1) bekezdése szerint „A Döntőbizottság határozata nem terjedhet túl a panaszon.”A Döntőbizottság mindezekre tekintettel a közszolgálati panaszt az R. 21. § (2) bekezdésének b) pontja alapján elutasította.

Nyitólap

A Döntőbizottság szervezete

Közszolgálati panaszügyek

Elvi Döntőbizottsági Határozatok

ANONIMIZÁLT HATÁROZATOK

Tájékoztatás az elektronikus ügyintézésről

A Döntőbizottságról megjelent írások

Elvi Döntőbizottsági Határozatok

Jogszabályok és a Közszolgálati Döntőbizottság ügyrendje

Impresszum